Az első kommentárok szerint komoly viharok várhatók annak az új szakértői jelentésnek a nyomán, amely az Air France Rio–Párizs-járatának 2009-ben történt katasztrófája bírósági eljárásának részeként készült.

Mint ezzel portálunk is többször foglalkozott, az A330-as 228 emberrel a fedélzetén 38 ezer láb magasságból zuhant az Atlanti-óceánba, azután, hogy a gép elhagyta a dél-amerikai partokat, viharzónába került, eljegesedett az egyik Pitot-csöve, emiatt a sebességmérők eltérő adatokat továbbítottak, és így a robotpilótája lekapcsolt (alternate law-ba váltott). A kapitány a kritikus pillanatokban még nem tartózkodott a pilótafülkében, a két másodtiszt pedig kézi irányítással nem tudta megakadályozni, hogy a gép átessen, illetve nem ismerték fel az átesést, nem tudták kivenni a gépet a zuhanásból és az Airbus a vízbe csapódott, valamennyi utasa és a személyzet is életét vesztette. Évekbe telt, amíg megtalálták a roncsot, kiemelték a hang- és a repülési adatrögzítőt. Ezek adatai nyomán a francia repülésbiztonsági hatóság, a BEA 2012-ben közreadta a maga zárójelentését a balesetről.

(fotók: BEA)

A katasztrófa jogi felelőssége dolgában még 2011-ben kezdődött eljárás, ennek fejleményeként készült a mostani szakértői jelentés, amely a történtekért, a francia, német és brazil áldozatok rokonainak szervezete szerint, gyakorlatilag szinte kizárólag a pilótákra hárítja a felelősséget, akik elvesztették a gép feletti ellenőrzést. A szervezet elnöke, Danièle Lamy szerint a mostani jelentés a Pitot-csövek hibáját is háttérbe szorítja, úgyszintén az eljárásbeli, technikai és képzési hiányosságokat, amelyek a büntetőperben a gyártó és a légitársaság mulasztásaként róhatók fel. „Az a benyomásunk, hogy az Airbus érinthetetlen, minden a pilótákra hárul, akik nem tudják megvédeni magukat” – állította az AFP-nek nyilatkozva a hozzátartozók szervezetének vezetője.

A szövetség által megbízott ügyvéd szerint a technikai hibák és a kiképzés hiányosságai elégségesek ahhoz, hogy az Airbus és az Air France felelősségét igazolják a büntetőbíróság előtt. A nyilatkozatokból és a hírügynökségi  jelentésekből az rajzolódik ki, hogy a mostani jelentés tulajdonképp tartalmazza mindazokat az elemeket, amelyek benne vannak a repülésbiztonsági kivizsgálók anyagában, de ezek súlyozása eltér a szakmai vizsgálattól: a pilóták ténykedésén túl minden más csak közvetett vagy másodlagos tényezőként szerepel a katasztrófa okai között.

A BEA jelentése ugyanakkor ajánlásokat tartalmazott a pilótaképzés módosítására, de a repülőgép rendszereire nézve is. Szerepelt benne a hibás logikával működött átesésjelző, amely akkor szólalt meg, amikor értékelhető adatokat kapott, vagyis épp, amikor esély lett volna az átesésből való kivezetésre. Ugyancsak fontos okként szerepelt az anyagban a befagyott Pitot-cső és a félreérthető flight director jelzések sorozata, illetve olyan jelzések a pilótafülkében, amelyek kapcsán a személyzet szinte végig nem átesést, hanem sebességtúllépést próbált kivédeni.

A feleknek, akik az elmúlt napokban kapták kézhez a jelentést, két hónapjuk van arra, hogy megtegyék a maguk megjegyzéseit, mielőtt a jelentés végleges formában a bíróság elé kerül. A jogi eljárás során vetődik fel egyébként az anyagi felelősség kérdése is.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!