Airbus-Aerion: lesz ebből szuperszonikus utasszállító?

iho   ·   2014.09.29. 16:15
cim

Gyors átkelés az Atlanti-óceánon, három órán belüli repülés New Yorkból Sao Paulóba, két és fél óra alatt elérni Tokióból Szingapúrt – meglehetősen vonzó sokak számára, akik megengedhetnék maguknak a szuperszonikus repülés luxusát a katonai szférán túl is. Csak a megfelelő gép hiányzik még ehhez. A jó néhány éve létező különféle hangsebesség feletti business-jet tervek közül a jelek szerint az amerikai Aerion a leginkább ígéretes, és ezt most igen határozottan megerősítette a maga részéről az egyik legnagyobb polgári repülőgépgyártó, az Airbus is azzal, hogy eldöntötte: beszáll a fejlesztésbe.

Az Aerion, mint erről az iho/repülés már többször beszámolt, egy 2002-ben alakult nevadai konzorcium, amely programjaként a viszonylag konzervatív megközelítést választotta a megvalósíthatóság érdekében. Tehát ellentétben az egykori Concorde-dal, amely kétszeres hangsebesség felett utazott az óceánok fölött, és egy brit koncepcióval, amely négyszeres hangsebességt álmodik, az Aerion „csak” Mach 1,5–1,6-ot tudna, és ezt a jelenleg a piacon hozzáférhető technológiákkal és hajtóművekkel is el lehet érni, megfelelő aerodinamikai és egyéb fejlesztések mellett persze: legalábbis így gondolkodtak a programba belépett üzletemberek, akik saját pénzükből adtak össze 3–4 milliárd dollárt a megvalósításra.

A tervek azonban alaposan átalakultak. Az idei genfi üzletigép-kiállítás egyik meglepetése volt az átdolgozott, kettő helyett három hajtóművel repülő, hosszabb, nagyobb hatótávolságú elképzelés, amely láthatóan már valamelyest közeledett a business-jetek feletti kategóriájához. Nagyságára nézve is, hiszen az átdolgozott tervek szerint a gép már hosszabb lenne, mint egy átlagos egyfolyosós utasszállító.

A hajtóművek vonalában különösen finoman keskenyedik törzs, a hosszúság jelentős részét pedig a „lágyabb” hangfal-áttörést szolgáló hosszú orrkúp tenné ki. Amit viszont az egész orr-szekcióval együtt sikerült úgy kialakítani, hogy a pilóták pályalátását kilebegtetéskor sem zavarja, nem kell mechanikus megoldás, vagyis nem kell lehajthatóra tervezni az orr-kúpot, mint a korai szuperszonikus polgári gépeknél.

Ugyancsak fontos jellemzője az Aerionnak a fly-by-wire vezérlés, valamint a kompozitokból tervezett, rendkívül vékony, különleges aerodinamikai tulajdonságokkal rendelkező, örvénymentes áramlást biztosító (Supersonic Natural Laminar Flow) szárny, amit a NASA közreműködésével dolgoztak ki, a próbarepüléseket egy speciálisan kialakított F-15-össel végezték.

A NASA F-15-öse a hasa alá erősített Aerion-szárnyrésszel

A háromhajtóműves elrendezés talán nem is annyira a szuperszonikus utazósebesség fenntartása miatt volt fontos leginkább, hanem azért, hogy felszálláskor legyen elég tolóerő a rövidebb pályákhoz is: ez ugyanis az üzleti repülés egyik kulcskérdése, vagyis hogy a business-jetek a kisebb, nem központi reptereket is használhassák. Ezért készül egyébként a szárny a maga kis felületéhez képest igen méretes fékszárnyakkal.

Az Airbus belépését az Aerion fő befektetője és a program vezetője, Robert M. Bass is úgy értékelte, hogy ezzel a nagy gyártók egyike elismerte a koncepció innovációs értékét, és egyben erős lökést ad a fejlesztésnek, alaposan felgyorsíthatja, hiszen az európai gyártó az utódcége azoknak a vállalatoknak, amelyek valaha a Concorde-hoz, végülis az egyetlen igazán sikeres és legalább kis példányszámban megvalósult polgári szuperszonikus gépet megalkották, és az ehhez szükséges legfontosabb adatok birtokában voltak.

A jelenlegi tervek szerint az AS2 néven emlegetett, 52 tonnás maximális felszállósúllyal tervezett típus sebessége Mach 1,6 lesz, illetve ott, ahol tilos a hangsebesség fölötti repülés, Mach 0,99-cel mozog. Az üzleti gépeknek megfelelő komfort közepette 12 utast szállíthat 5000 mérföldre, a gép Mach 1.2-ig nem okoz hangrobbanást. Az Aerion AS2 ára példányonként 100 millió dollár körül lesz majd, az első repülés 2019-re, a légialkalmassági engedély megszerzése 2021-re várható, és a cég eddig vagy ötven szándéknyilatkozatot birtokol a jövendő tulajdonosoktól.

Első hallásra túlzottan optimistának tűnik az Aerion prognózisa, miszerint a következő húsz évben 600 szuperszonikus üzleti gépnek lenne piaca a világon. Magának a hangsebesség feletti üzleti repülésnek a beindulásával nyilván komolyabb lesz az ilyen gépek iránti igény, mindenesetre az biztos, hogy a szaksajtóban közben halványan, de felbukkantak olyan teóriák is, hogy az Airbus beszállása esetleg valamiféle újjáéledését is jelentheti az igazi szuperszonikus utasszállításnak modernebb eszközökkel, a Concorde-hoz képest sokkal inkább környezetbarát és olcsóbb megoldásokkal.

Ez nem feltétlenül magát az Aeriont jelenti, hanem azt a gépet, amit esetleg az Aerion fejlesztésének újabb tapasztalatai, technológiai újításai révén alkothatnak. Ami ebben a pillanatban is bizonytalan a koncepcióban, az a hajtómű. A cég közlése szerint ezügyben még „zajlanak a tárgyalások” arról, melyik ma használatos hajtómű, illetve annak milyen speciális verziója kerülhetne az AS2-esbe. Talán az Airbus belépése után szükséges lenne még egy jelentős partner, aki újabb komoly lökést adna az Aerion fejlesztéséhez, de ez az új szereplő feltehetően már a nagy hajtóműgyártók egyike kellene, hogy legyen.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek