Airbus: javuló eredmények, repül két újabb 350-es

iho   ·   2014.02.26. 17:40
cim2

Az MSN2 szűzfelszállása<br>(fotók: Airbus)

Egy optimista sajtótájékoztató, a háttérben pedig egy örömteli hír, egy újabb két prototípus felszállása. Az Airbus csoport pénzügyi sikereiről szóló beszámolóval szinte egy időben jelent meg a közlemény néhány szép fotó kíséretében az A350 XWB harmadik repülőképes példányának első toulouse-i startjáról. Ugyancsak mostani hír, és ugyancsak összefügg a cégcsoport erős gazdálkodási bázisával, hogy az Airbus felgyorsítja az egyfolyosós gépek gyártását, 2016-ban a mostani negyvenkét helyett havi negyvenhat gépet terveznek átadni a megrendelőknek az A320-as családból, 2010-ben ez a szám még csak havi harminchat volt.

Ami a pénzügyeket illeti: a tavaly még EADS néven működő, a névváltozáson túl alapos átszervezés alatt álló csoport 2013-ban 218,7 milliárd euróra tudta növelni megrendelései értékét, ami elsősorban a kereskedelmi repülőgépek és az űripari szektor szolgáltatásai iránti igény növekedését jelzi. A tavalyi év utolsó napján a megrendelések teljes értéke 686,7 milliárd euró volt, a védelmi részleg ezen belül 47,3 milliárdos végösszeget mutatott, alacsonyabbat, mint a 2012-es, ami azt jelenti, hogy a katonai szektorban kisebb volt a megrendelések értéke a leszállított termékekénél. Jól teljesített a helikopter-ágazat, a forgószárnyasok éves rendelésállománya hét százalékkal emelkedett a 2012-eshez képest, a teljes rendelési lista 422 gépet tartalmaz.

Tom Enders, a cégcsoport elnöke ugyanakkor azt emelte ki, hogy az Airbus forgalma és profitja is emelkedett 2013-ban. A forgalom emelkedése öt százalékos, amit egyrészt a kereskedelmi repülőgépek eladásának erősödése és az A400-as katonai szállítógép átadásainak beindulása hozott. Az adózás előtti nyereség háromról 3,6 milliárd euróra nőtt. A pénzforgalmi adatok nem annyira kedvezőek, a mérleg mínusz 818 millió, de ennek oka elsősorban a most futó fejlesztési programok fokozott pénzigénye.

A 2014-es várakozások mindennek fényében változatlan javulást tükröznek, mert a piaci helyzet is javul, erősödik a gazdaság és növekedik a légiforgalom. Az Airbus 2014-es átadásait a 2013-as szinten tervezik, de ebbe már beleszámítanak az első A350-esek is, miközben a megrendelések mennyisége várhatóan meghaladja majd az átadott gépekét.

A jelentés ugyanakkor egy óvatos mondattal kitér arra is, hogy a 350 XWB programja további kihívásokat jelent, és ha valamiféle változás állna be a berepülési-légialkalmassági programban, annak hatása lesz az éves pénzügyekre is. Nyilván ezért is fontos a harmadik, majd ughyanaznap a negyedik 350-es szűzfelszállása.

Mint erről már korábban beszámoltunk, a harmadik gép nemcsak kívülről érdekes a maga kompozitokra, szénszálas építési technológiára épülő festésével, hanem belülről is, ez az első XWB ugyanis, amely már rendes kabinnal, utasülésekkel repül.

Kisvártatva követte a harmadikat a negyedik is: ez az a 350-es, ami a kibocsátó légitársaság, a Qatar Airways színeit kapta, és ez a gép lép fel majd nyáron a Farnborogh-i nemzetközi repülőszalonon is – egyébként egy ugyancsak Qatar-színekben pompázó Boeing 787-es társaságában.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek