Akár csak öt repülőgéppel, de induljunk újra...

iho   ·   2020.04.09. 09:00
cim

Az elmúlt hetekben szinte kizárólag leállásokról, járatok felfüggesztéséről, utasszállítók átmeneti leparkoltatásáról vagy végleges kisorolásáról lehetett híreket hallani, de azért vannak olyan társaságok, amelyek már most – amikor talán még nem is értük el a járvány csúcspontját és a légiforgalom mélypontját – a korlátozások feloldása utáni helyzetről gondolkodnak.

Ilyen az airBaltic, amelynek vezérigazgatója, az egykori Malév-főnök Martin Gauss levélben fordult az állományhoz, illetve az utasokhoz, és ebben jelezte, amint enyhülnek a korlátozások, a társaság fokozatosan újraéled, de már most elkezd ismét repülni. először csak öt géppel, majd ha érzékelhető az utazási igények növekedése, hetenként tesz hozzá az aktív flottához egyet-egyet.

(fotó: airBaltic)

A Routesonline közlése szerint az airBaltic tizenkét vonalát éleszti fel, a Rigából elérhető célállomások közé tartozik például Amszterdam és Brüsszel, Frankfurt és London Gatwick, Párizs és Stockholm. A listán egyelőre Budapest nem szerepel, de a nyári szezon lehetséges járatai között már ott a magyar főváros, csökkentett heti frekvenciával. Ugyanakkor az októberig tartó menetrendi időszakban a társaság csak eredeti hálózatának a felét működteti.

Az induló öt gép mindegyike, és gyaníthatóan a továbbiak is, A220-asok lesznek (eredeti nevük és gyártójuk szerint Bombardier CSeries 300-asok), vagyis a társaság modern gépei, amelyekből jelenleg 22 példány viseli az airBaltic színeit. A flotta kevésbé modern gépeinek, 737-eseknek és Q400-asoknak a végleges kisorolására láthatóan jó alkalom a mostani helyzet. Ugyanakkor Gauss azt írta, tárgyalások várhatók a gyártóval a megrendelt további nyolcvan A220-as „optimális átadási menetrendjéről”, magyarán arról, hogy a társaság a csökkent igények miatt lassítaná az átvételeket.

(fotók: Delta)

A Delta láthatóan szintén nem adja fel, inkább próbál alkalmazkodni a helyzethez, repül, amíg lehet, és közben jövő héttől bevezeti a szociális távolságtartásnak megfelelő ülésrendet, például a közbülső ülések blokkolásával, amelyek foglaláskor foglaltakként jelennek meg a rendszerben. Az utasok tízesével szállhatnak be a gépbe, a személyzet segíti az elrendeződést, és menet közben is történhet átültetés, a lényeg a biztonságos távolság utas és utas, utas és személyzet között.

A gépek eredeti kapacitásukhoz képest tehát kevesebb utast vehetnek fel, még tovább gondolva a dolgot, a társaság eszerint kevesebb utas esetén sem cserél kisebb gépre, még ha meg is tehetné, hanem marad a nagyobb, az utasok közötti nagyobb elkülönítéssel. Ez nyilván ráfizetésessé teheti a járatot, de az utasok fokozott biztonsága nyilván lehet plusz vonzóerő az amúgy erősen visszafogott piacon. Az együtt utazó családtagok természetesen ülhetnek együtt, ezt foglaláskor vagy legkésőbb a kapunál kell kérni.

Egy másik kezdeményezése a Deltának arról szól, hogy több, mint kilencven tonnányi előre elkészített ételt ajánl fel kórházak számára a fedélzeti menüből, amelyből a szükséges mennyiség egyfelől nyilván azért is kevesebb, és azért keletkezhetett felesleg, mert jóval kevesebb a járat, és az is lehetséges, hogy a catering-szolgálatot így akarja a Delta a visszaesés ellenére életben tartani.

Másrészt a repülés közben csak olyan élelmiszert oszthatnak ki az utasoknak, ami légmentesen lezárt csomagolásban kerül a catering-rendszerbe majd a gépekre, és a társaság amúgy is csak a prémium-osztályokon tartja fenn ezt az ellátást. Az adományozott ételből jut a kórházakon túl a mentőszolgálatoknak és a helyi segélyszervezeteknek is.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.