Akinek halálhírét keltik

Mészáros Gergely   ·   2011.08.11. 16:00
lead

Az egykori NDK kisebb városainak (mint pl. Frankfurt a.d. Oder, Görlitz, Plauen) villamosüzemei nehéz helyzetben vannak. A városok népessége az újraegyesülés óta folyamatosan csökken, esetenként 20-30 százalékkal kevesebben élnek ott, mint húsz évvel ezelőtt, ez pedig nincs jó hatással a tömegközlekedést igénybevevők számára. Az elmúlt évtizedben viszont valamennyi város sokat költött az infrastruktúrára – pesti szemmel szinte kifogástalan pályaállapotokat látni – és szinte majdnem minden városban járnak már alacsonypadlós villamosok, de legalább a meglévő, jellemzően KT4-es típusú Tátrákat korszerűsítették. Nincs ez másképpen Cottbus esetében sem, ahol 2009. februárjában szóba került a villamosforgalom megszüntetése, miután a város bejelentette, hogy lélekszáma átlépte a százezres határt – alulról. Ez pedig a német törvények értelmében megfosztotta a várost nagyvárosi rangjától, és nem kevés szövetségi támogatástól is. A félelmek szerencsére nem igazolódtak be, a város villamosközlekedése megmenekült. Az volt ennek az ára, hogy két kevésbé kihasznált vonalszakasz megszűnik, ennek ellenére mindkét vonalon azóta is zajlik a forgalom.

A buszpályaudvar megállójától a Főpályaudvar felé indult ez az 1-es jelzésű villamos

Gelsenkirchener Allee a sachsendorfi lakónegyedekben. Ide hord rá az autóbusz

A lengyel határhoz közeli városban 1903-ban indult meg a villamosközlekedés. A méteres nyomközű hálózat ma 20,1 kilométer hosszú és négy viszonylat jár rajta. A város nem bővelkedik látnivalókban, sőt, még sétálóutcában haladó villamost sem látni, de a belváros mellett haladó szakasz kellemes hangulatú. Az NDK-s időkben épült lakótelepekhez  a hetvenes-nyolcvanas években hosszabbították meg a villamosvonalakat, ezeket – Schmellwitzet és Sachsendorfot – kapcsolja össze a belvárossal a 4-as vonal. Az északi Schmellwitz városrészt a 4-es mellett az 1-es is kiszolgálja egy másik vonalon, de itt jelenleg pótlóbusz jár a Bahnhofstraße átépítése miatt.

Schmellwitz az átszervezés vesztese, itt óránként hat helyett már csak négy villamos jön

2010-ben kis mértékben átszervezték a vonalhálózatot. Az 1-es Schmellwitz, Anger felől a Jessener Straßéig közlekedik, az azelőtt itt végállomásozó 2-es ehelyett Madlowba közlekedik. A 3-as déli végállomása Madlow helyett Sachsendorf lett, így a 4-essel közösen szolgálják ki a lakótelepet. Ezzel a korábbi tízperces követés helyett 7-8 percenként jár arrafelé villamos, cserében viszont a párhuzamos buszok nem mennek be a városba, hanem a villamosra hordanak rá. Az átszervezés után így valamennyi viszonylat negyedóránként jár, amelynek a vesztese az északi Neu-Schmellwitz lakótelepe lett, ahol tíz helyett tizenöt percet kell várni a megállókban. A város és a közlekedés nehéz helyzete ellenére vannak tervek a hálózat bővítésére is. A Brandenburgi Egyetem számításai szerint a Sachsendorf mellett Lausitz-Park villamosos kiszolgálása gazdaságilag megtérülő lenne, és a helyi kórház elérhetősége is sokat javulna egy másik villamosvonal hosszabbításával. A megvalósulás azonban még kérdéses.

A Stadthalle a legjelentősebb belvárosi csomópont, itt valamennyi villamosjárat találkozik

1-es villamos halad Schmellwitz, Anger felé a városi temető mellett. Itt jelenleg csak busz közlekedik

A járműállomány egységes, 1991 óta csak az egykori NDK villamosüzemeinek meghatározó típusaként számon tartott KT4D villamosok közlekednek. Ezeket két lépésben modernizálták, először csak a vezérlést és az utasteret, majd 1996-tól 1998-ig egy alacsonypadlós középrészt építettek Mittenwaldében a két meglévő járműrész közé. A középrész „egytengelyesnek” látszó, de valójában tengely nélküli futóműveken áll, ugyanilyenek közlekednek Brandenburg városában és Tallinnban is. Az elsőként átalakított jármű azóta Szegeden van, de már előtte is vásárolt a Tisza-parti város a Spree partján fekvő Cottbusból használt járműveket, de azok még nem korszerűsített példányok voltak.

Elleníveken keresztül közelíti a villamos a belvárost

Pillantás a jármű belsejébe. Az alacsonypadlós középrész jelentősen növelte a befogadóképességet<br>(a képeket a szerző készítette)

Kapcsolódó hírek