Alig egy év alatt triplázódott meg a tram-train ára

iho   ·   2017.09.05. 18:45
00kicsi

A Magyar Nemzet cikke szerint eme összegből a legtöbbet, 48 milliárd 640 millió forintot pályafejlesztésre és -építésre különítettek el, már ez is több mint a duplája az év elején becsült költségeknek. A beruházás részeként száz kilométer per órás sebességre alkalmasan újítják fel a huszonkét kilométeres, Szeged–Hódmezővásárhely közötti vasútvonalat, Hódmezővásárhely belterületén 3,3 kilométer hosszú villamosvasúti pálya épül. Emellett több kitérő, az algyői állomás átépítése, a Tisza-híd felújítása, új biztosítóberendezések telepítése és a szegedi pályaudvar forgalomirányító központjának fejlesztése is szerepel a listán. A munkák egy részének kivitelezésére kiírt tendert – 8 milliárd 900 millió forintért – a Strabag nyerte meg. További 5 milliárd 80 millió forint lesz a szegedi járműtelep építése. A NIF Zrt. 2016 végén megjelent kiírása az összeköttetés megteremtéséhez szükséges építési munkálatokra mindössze 13 milliárd 250 millió forintról szólt.

(forrás: wikipedia)

A járműbeszerzési tendert január elején írták ki, nyolc (és opcionálisan további négy) dízel- és villamosüzemre egyaránt alkalmas motorkocsi beszerzésére. A kiírásban nem szerepelt összeg, de a hírek tíz-, illetve tizenhatmilliárd forint körüli keretösszegről szóltak.

A Délmagyarország ezzel szemben a 74 milliárd 600 millió forintot a teljes, azaz a Hódmezővásárhely–Szeged összeköttetésen kívül a Békéscsabáig, illetve Szabadkáig meghosszabbítandó vonal költségének értelmezi, amely az idei összegen kívül 2018-ban 24 milliárd 300 millió, 2019-ben 16 milliárd, 2020-ban pedig további 3 milliárd 500 millió forintot fordítanának a vasútvonal építésére. A Fonódó blog táblázatot is közöl, amely szerint az összeg jó harmada uniós forrásból érkezne, a járművásárlást teljes egészében, valamint a járműtelep építési költségének négyötödét és a Szeged–Újszeged összeköttetés tervezésének zömét IKOP-forrásból fedeznék.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek