Alig volt utas a Sziget-transzferbuszon

iho/közút   ·   2012.08.11. 09:00
00

A BKK és a Sziget együttműködésének köszönhetően az idei rendezvényt is többféleképpen lehet megközelíteni, többek közt a nagyobb kapacitású kocsikkal és sűrűbben járó buszokkal, villamosokkal és HÉV-vel. A zsúfoltság enyhítésére közvetlen hajójáratok is indulnak a fesztválra. A hajók menetrendjéről, valamint a további hasznos információkról a BKK honlapján tájékozódhatnak az érdeklődők.

A rendezvényre repülővel érkező külföldiek kedvéért augusztus 4. és 8. között a BKK tavalyhoz hasonlóan idén is transzferbuszokat indított a Liszt Ferenc Repülőtér és a Sziget helyszíne között. A buszok csak óbudai irányban szállítottak utast, de a tavalyi évvel ellentétben nem álltak meg a nagyobb fővárosi csomópontokban, a két végállomás között megállás nélkül közlekedtek.

Emiatt a járatot csak a fesztivál színhelyén sátorozók tudták igénybe venni, a belvárosban megszállt látogatók lemaradtak erről a lehetőségről. Így a kocsik elég alacsony kihasználtsággal közlekedtek. Szintén nem tett jót a transzferbusz forgalmának, hogy azok csak Sziget Citypass karszalaggal voltak igénybevehetők. A többség inkább a jóval olcsóbb 200E buszt, a metrót és a nagykörúti villamost választotta, e járatokra erre az alkalomra új, kétnyelvű hangos utastéjékoztató-szövegeket töltöttek fel a BKK munkatársai.

Sziget transzferbusz a 2-es terminálnál<br/>A képre kattintva galéria nyílik!<br/>(fotó: Huber Csaba)

A fesztivál végeztével, hétfőn újra közlekedik majd a járat az Auchan parkolóból a repülőtér felé. A viszonylat továbbra is csak CityPASS karszalaggal vehető majd igénybe, és ismét megállás nélkül közlekedik a két végállomás között, így a belvárosban megszállt lakó fesztiválozók legnagyobb bánatára.

Kapcsolódó hírek