Az állami gondozott Pendolino

Korcsmáros Gábor/Prága   ·   2014.12.04. 11:15
kiskep_PELERJ
Azt már tudjuk, hogy december 14-étől Pendolino szerelvény jár Kassára a jelenlegi Košičan expressz helyett. Azt is tudjuk, hogy a cseh magán személyszállító vasúti vállalatok is Kassát szemelték ki legújabb célpontjuknak. A Cseh Vasutakon kívül tehát a Regiojet és a LeoExpress is indít egy-egy járatpárt a kelet-szlovákiai nagyvárosba.

Zábřeh na Moravě közelében gyorsít a Pendolino<br>(fotó: České dráhy)

Ezzel nincs is semmi gond, hiszen a konkurens vasúti vállalatok piacra lépésének köszönhetően nevető harmadikként megint csak az utas jár jól – egyszer csak a ČD is csökkentheti az árakat, miközben fordított arányban nő az utazási komfort. Az induló konkurenciaharc sava-borsát az adja meg, hogy míg a két újonc (Regiojet és LeoExpress) saját üzleti kockázatra közlekedteti járatait, addig a Cseh Vasutak által közlekedtetett Pendolino járatpárt részben állami támogatásból fedezik majd.

A dolog fő apropója pedig az, hogy nem is a csehek, hanem a szlovákok fizetnek azért, hogy Pendolino jár Kassára. Szlovákiában ugyanis a SuperCity kategóriás járatot a közlekedésügyi minisztérium által finanszírozott közszolgálatot teljesítő vonatok csoportjába sorolták. Ezt az információt a Szlovák Vasúttársaság (ZSSK) szóvivője, valamint a Szlovák Köztársaság Közlekedési Minisztériuma is megerősítette. Ez azt jelenti, hogy a konkurenciaharcba a Cseh Vasutak által bevetett fegyvert a szlovák állam támogatja, így a járat körülbelül a szakasz felétől biztosan nem lesz veszteséges. A másik két konkurens magánvasút pedig majd megküzd ezzel valahogy.

A propagandaképen tele van az IC, a valóságban ez néha másképp van...<br>(fotó: ZSSK)

A kérdés csak az, hogy valójában miért is került a járatpár (SuperCity 240/241) a szubvenciós vonatok csoportjába. Szlovákiában az a gyakorlat, hogy a távolsági járatok közül csak a sok megállós gyorsvonatokat támogatja az állam, amelyek ténylegesen a közszolgálati közösségi közlekedés csoportjába tartoznak. A Pozsony–Zsolna–Kassa vonalon közlekedő InterCity kategóriás járatokat például már kivonták ebből a csoportból, a ZSSK ezeket saját üzleti kockázatra közlekedteti. A Prága–Kassa között közlekedő SuperCity Pendolino a maga egynéhány szlovákiai megállójával egészen biztos, hogy a második kategóriába tartozik az imént említett logika szerint. Csakhogy néha hiába keresünk logikát a dolgokban.

Martin Kóňa, a közlekedésügyi minisztérium szóvivője az ügyben elmondta, hogy azért került be a Pendolino vonatpár a támogatott járatok csoportjába, mivelhogy annak időfekvése megfelel a minisztérium által alkotott követeléseknek, ami a közt szolgáló közösségi közlekedést illeti. Ezt az érvelést azonban hamar elvethetjük, elég csak belekukkantani a menetrendbe: mindössze húsz perc különbséggel érkezik meg Kassára Zsolna felől egy közszolgálatot kielégítő gyorsvonat, sőt a Pendolinót fél órán belül követi egy Pozsonyból érkező IC, amit ugye az állam már nem támogat. Hasonló a helyzet visszafelé is, a Pendolino időfekvése körüli félórás idősávban egy közszolgálati gyorsvonat és egy közszolgálat alól kivont IC indul Zsolna felé.

(fotó: JLV)

A helyzet természetesen nem tetszik a két konkurens vasúti cégnek. Szerintük a Pendolino állami támogatása szlovák részről ellentétben van az európai vasúti közlekedés liberalizációjával kapcsolatos brüsszeli előírásokkal.

Tegyük hozzá, hogy a Pendolino helyjegyköteles járat, amely éppen azokra a vonatokra érvényes az eddigi gyakorlat szerint, amelyek saját üzleti kockázatra közlekednek. Prágától a szlovák államhatárig a Kassára közlekedő SuperCity is ilyen lesz, aztán alakul át valamilyen logikátlan logika folytán közszolgálati vonattá. Hab a tortán, hogy így a Szlovákiában ingyenes utazásra jogosultak is igénybe vehetik a Pendolinót, a kötelező öt eurós helyjegyet azonban nekik is meg kell váltaniuk.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek