Alstom-metrók: dolgozik a bizottság

MTI/iho   ·   2016.09.14. 15:38

Az Alstom metrókocsik 2006-os közbeszerzését vizsgáló ideiglenes fővárosi bizottság bekéri az Egyesült Királyság Jelentős Csalások Elleni Hivatalának Alstom-botránnyal kapcsolatos jelentését a Miniszterelnökségen keresztül – jelentette be a bizottság elnöke szerdán Budapesten, a testület alakuló ülése utáni sajtótájékoztatón. Borbély Lénárd elmondta: úgy döntöttek, megkérdezik a magyar ügyészséget arról, hogyan áll az a nyomozás, amely Tarlós István főpolgármester 2010-ben, a közbeszerzés ügyében tett feljelentése alapján indult.

Arról is határoztak, hogy meghallgatják mindazon szakembereket és döntéshozókat, akik a metrókocsik közbeszerzésében részt vettek. Borbély emlékeztetett arra: az Egyesült Királyság Jelentős Csalások Elleni Hivatala megkereste Magyarországot az Alstom megvesztegetési botránya ügyében, mivel a korrupciós szálak ide is elvezettek. A Fővárosi Közgyűlés pedig májusban döntött az ideiglenes vizsgálóbizottság létrehozásáról. A testület egy több ezer oldalra rúgó, a fővárosnál, illetve a BKV-nál keletkezett iratanyag alapján kezdte meg most munkáját.

– A közbeszerzés több kérdést vet fel, mert végül a legdrágább, 65 milliárd forintos ajánlatot fogadták el a döntéshozók – tette hozzá. Kérdésre válaszolva Borbély Lénárd elmondta: indítványozni fogja Demszky Gábor korábbi főpolgármester meghallgatását is, és nem tartja kizártnak Medgyessy Péter korábbi szocialista miniszterelnök meghallgatását sem.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Közlekedésfejlesztés Smart City

Gyerünk a rakpartra le!

BKK/iho   ·   2024.03.28. 19:20

Az ünnepi hosszú hétvégén, március 29-én reggeltől április 1-jén estig ismét megnyílik a Pesti alsó rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt a Margit híd és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utcai lehajtó között.