Alszik a kapitány, de azért van, aki vigye a gépet...

iho   ·   2017.05.08. 11:26

A Pakistan International Airlines Iszlamabad-London járatának kapitánya nem sokkal a felszállás előtt átadta a gép vezetését illetve az ellenőrzését egy kiképzés alatt álló pilótának, ami még nem lett volna feltűnő, de ezután hátrament a business osztályra és mintegy két és fél órát ott aludt, olvasható sokfelé az interneten, komoly reakciókat keltve a közösségi oldalakon.

A gép 305 utasa közül ugyanis többen lefotózták Amir Akhtar Hashmi kapitányt, így lett a pihenőből ügy. A légitársaság némi hezitálás után vizsgálatot indított ellene és felfüggesztette a szolgálatból. Mint azt az aviationnews írja, a hezitálás oka az volt, hogy rendkívül tekintélyes repülőemberről van szó, Hashmi a PIA (illetve feltehetően a pakisztáni kereskedelmi pilóták) szervezete, a PALPA volt elnök.

A PIA által kiadott közlemény szerint ugyanakkor a pilótafülkében ott volt egy kiképzett első tiszt is a kiképzés alatt álló első tiszttel együtt. Ugyanakkor Hashmi feladata épp az lett volna, hogy a repülés során végig oktassa a kiképzés alatt álló első tisztet, mondta a légitársaság szóvivője.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.