Alternatív hajtású járművek versenye Győrben

iho/zöldút   ·   2012.04.26. 10:51

A szervezők tájékoztatása szerint mára az alternatív hajtású járművek legnagyobb európai viadalává nőtte ki magát a verseny, amelyen most kereken félszáz csapat áll rajthoz. Többek tanulmányautót hoznak a kisalföldi megyeszékhelyre.

A monacói Forma–1-es futamot idéző körülmények között, azaz a város kellős közepén megrendezett eseményen árammal, sűrített levegővel, nitrogénnel, hidrogénnel, napenergiával vagy e technológiák valamilyen keverékével hajtott három- és négykerekűek szerepelnek, bizonyítva, hogy van „alternatívája a kosszal, bűzzel, zajjal, szmoggal, környezetkárosító hatások egész sorával járó aktuális közlekedési trendnek”.

Petis Lászlót, a rendezvény főszervezőjét idézve a versenyről kiadott tájékoztató kiemeli, hogy egyre nagyobb figyelem irányul az alternatív mobilitással kapcsolatos eredményekre. A maga idejében úttörőnek számító győri kezdeményezés nyomán egyre több helyen szerveznek valamilyen, a témához kapcsolódó programot.

Az eseménysorozat vasárnap az alig másfél hónapja felavatott – a járműipart és a kreativitást középpontba állító – Mobilis Interaktív Kiállítási Központnál kezdődik a gépátvétellel. Másnap a sportszabályok oktatásáé és a szakmai előadásoké a főszerep a Mobilisben; onnan indul délután három órakor az egész városon végigkanyargó járműfelvonulás.

Május 1-jén reggel nyolc órakor kezdődnek az időmérő futamok, délután következnek a hosszú távú futamok, eredményhirdetés pedig este fél hét tájban várható.

Kapcsolódó hírek