Alvó pilóták hátul, légiutas-kísérők a fülkében?

iho   ·   2013.05.09. 16:30
cim
Valóban ráhagyták-e 166 utassal a fedélzeten a légiutas-kísérőkre a pilóták egy Airbus A321-es vezetését? Ez a kérdés kering napok óta az internetes repülővilágban, mióta az első jelentések napvilágot láttak egy furcsa incidensről, ami még áprilisban történt az Air India Bangkok–Delhi járatán.

A híradások szerint ugyanis a gép két pilótája fél órával a thaiföldi felszállás után, az utazómagasság elérésekor, 40, más tudósítások tálalásában 60 percre két légiutas-kísérőre hagyta a gép vezetését, illetve az autopilot felügyeletét, ők maguk pedig hátramentek a businessosztályra szundítani egyet. A kellemes szunyókálásnak az vetett végett, hogy az egyik légiutas-kísérő véletlenül kikapcsolta a gépet vezérlő robotpilótát, de szerencsére hamarosan sikerült visszakapcsolni. Az esetről egy a gépen dolgozó harmadik utaskísérő számolt be, aki nem járt a pilótafülkében, de felháborították a történtek, és névtelenül jelentette a dolgot a társaság belső rendszerében. Az Air India a történet valamennyi szereplőjét felfüggesztette és megkezdte a vizsgálatot, de ugyancsak komolyan vette az esetet és vizsgálatot indított az indiai polgári légügyi hatóság, a DGCA is.

Maga a légitársaság néhány nappal később azonban már egészen másképp tálalta az ügyet egyebek mellett a The Times of India összefoglalójában. Amit az Air India sietett leszögezni: a gép egyetlen pillanatra sem maradt pilóta felügyelete nélkül, viszont az, hogy a légiutas-kísérők túlságosan hosszú ideig tartózkodtak a pilótafülkében, önmagában is ok arra, hogy felfüggesszék az ügy részeseit és vizsgálódjanak.

A DGCA szabályai szerint a gép személyzetének két tagja, köztük a pilóták egyike a repülés minden pillanatában a pilótafülkében kell, hogy tartózkodjon. Ez annyit jelent, hogy ha a pilóták egyike valamiért elhagyja a fülkét, akkor a légiutas-kísérők egyike be kell, hogy jöjjön. Ez a kérdéses járat esetében úgy történt, hogy a másodpilóta kelt fel az üléséből, hogy a toalettre menjen, de amikor visszatért, nem egy, hanem két stewardesst talált a pilótafülkében, akik a kapitány és a másodpilóta helyén ültek. Vagyis a légitársaság szerint ekkor is ott volt a fülkében a kapitány, de ezek szerint nem a helyén.

A másodpilóta, amint visszatérve látta a helyzetet, felszólította a légiutas-kísérő hölgyeket, hagyják el a pilótafülkét. Itt a légitársaság verziója is kissé zavaros,  annyi érzékelhető, hogy erre azonnal nem került sor. De itt következik egy másik ellentmondásos mozzanat: a médiahírek szerint ahogy a kisasszonyok egyike felkelt az ülésből, akkor kapcsolta ki véletlenül a robotpilótát, amit a már a kabinban tartózkodó mindkét pilóta egyike rögtön visszakapcsolt, a légitársaság ezzel szemben azt állítja, hogy maga a helyére visszatérő másodpilóta kapcsolta véletlenül ki, majd gyorsan vissza az automatát.

A légitársaság tehát végül is csak a kapitányt vonta felelősségre, amiért szabályellenesen egyszerre két légiutas-kísérőt engedett a fülkébe, illetve a két, az üléseket egy időre elfoglaló stewardesst is, utóbbiakat azért, mert túl sok időt töltöttek a pilótafülkében. A sajtóban és a nemzetközi repülőmédiában azonban továbbra is tartja magát az a verzió, hogy bizony volt, amikor csak a két kisasszony üldögélt elöl, ráadásul akadt olyan beszámoló is, amely szerint a kapitány röpke kiképzést is tartott nekik a robotpilóta használatáról.

Az egyik nemzetközi szakmai portál, a Jet Airliner Crash Data Evaluation Centre (JACDEC) listáján hatvan nagy légitársaság közül az Air India csak az 58-adik a repülésbiztonság sorrendje szerint, annak ellenére, hogy a legutóbbi halálos balesete a cégnek az Aviation Safety Network adatbázisa szerint 1990-ben volt, azonban amint arról az iho/repülés is beszámolt, a lista és az elemzés az elmúlt harminc év valamennyi kisebb-nagyobb incidensének és katasztrófájának adatait összegzi.

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.