A „múltat végképp eltörölni” jegyében – és ez nemcsak az Internacionálét nemzeti himnusz helyett éneklő 1919-es kommunista forradalmárokra igaz – már sok őrültséget cselekedtek e földön. Elég csupán például a Nagy Francia Forradalomban a hónapok elnevezésének megváltoztatására gondolni. Az első világháborús összeomlás utáni káoszban természetszerűleg ütötte fel fejét a félig-meddig sikerült őszirózsás forradalom után 1919. március 21-én a 133 napig tartó proletárdiktatúra.

Vörös villamos a Városliget és a Déli Vasút között közlekedő 15-ösön...<br>(forrás: fortepan.hu)

Budapest széttagolt, több magántársáság kezében levő villamoshálózatát még 1918. november 11-én vonták össze a legelső, Budapesti Egyesített Városi Vasutak (BEVV) nevű, köztulajdonba vett társaságában. A még színes tárcsákkal jelölt járatokat is ekkor számozták az 1910-től érvényes rendszerbe: a BLVV (Budapest–Szentlőrinci Villamos Helyiérdekű Vasút) két járata a 40-es és 42-es, a BVKV (Budapesti Városkörnyéki Villamos Vasút) megyeri vonala a 87-es számot kapta. 1919. március 25-én, négy nappal a hatalomátvétel után a társaságot államosították. A rövid életű társaság egyetlen komolyabb hálózatfejlesztést hajtott végre: a Soroksári úton összekötővágány épült a HÉV és a villamosvasút között (a vágánykapcsolat egészen 1994-ig működött).

...és a Kőbányáról Óbudára tartó 53-ason...

A Forradalmi Kormányzótanács szinte egyből a hatalomátvétel után (a dokumentum dátumozása csak 1919 március, nap nélkül) felhívást intézett a villamosvasúti dolgozókhoz a munka folyamatos fenntartására, a rendbontókra, zavarkeltőkre statárium várt. Szintén még márciusban (27-én) háromtagú direktórium és egy termelési biztos vette át a BEVV irányítását. Áprilisban új bérrendszert vezettek be.

...természetesen a körúti hatos sem maradt ki<br>(forrás: A 100 éves budapesti villamosvasút története, Budapest 1987)

A munkásság nemzetközi ünnepére a tanácskormány is méltóképp készült. 1919. május 1-jének tiszteletére 29 villamoskocsit vörösre festettek, és az azóta már ezerszer elcsépelt jelszóval – Világ proletárjai, egyesüljetek! – díszítettek. A villamosok dekorációját úgy intézték, hogy a város bármely pontján lehessen találkozni az ünnepi kocsik valamelyikével.

feltehetőleg nem a statáriummal fenyegetett szabotőrök, hanem öntudatos munkások ünnepelnek a villamos tetején

A Tanácsköztársaság 1919. augusztus 1-jén elbukott. A felálló új kormány sorra visszavonta a 133 nap alatt született rendelkezéseket, a BEVV élére miniszteri biztost nevezett ki. A társaságot végül egy 1921-ben született rendelet alapján feloszlatták, a pesterzsébeti hurokvágány és a BVKV észak-pesti hálózata kivételével a vonalak eredeti tulajdonosukhoz kerültek vissza, hogy aztán 1923-ban egy új, fővárosi tulajdonú vállalat, a Beszkárt alakulhasson meg.