Aranyélet a kamionos élete?

iho/közút   ·   2018.01.10. 14:00
kamionoselet0

Ne, ne a TIR című filmsorozatot nézze újra valamelyik kábelcsatornán!

A Waberer’s és a Volvo Hungária közösen forgatott egy realityt, a főszereplői hús-vér kamionosok. Tóth Péter, a Waberer’s fiatal sofőrje és Fáczán Gergely, a Volvo Hungária értékesítője, tesztpilótája egy 460 lóerős Volvo FH járművel vágtak neki Európának. Az ötnapos út során a Waberer’s budapesti telephelyéről Ausztrián, Németországon és Franciaországon keresztül egészen Belgiumig, hazafelé pedig Csehország és Szlovákia érintésével összesen több ezer kilométert tettek meg, miközben valós fuvarokat teljesítettek.

Az okostelefonnal felvett realityben számos érdekességet hallhattunk a hivatásos sofőrök életéről és persze a járművekről. Megtudhattuk, mennyire tágas és mi minden fér el a közhiedelem szerint szűkösnek hitt sofőrfülkében. Hallhattunk arról, miből áll egy pilóta mindennapi munkája, és hogy miként működnek együtt a fuvarszervezőkkel. Kiderült az is, mit tud és hogyan működik egy Volvo kamion. A járműbe beépített sofőrsegítő rendszerek helyes használata például alapvető fontosságú az üzemanyag megtakarítás szempontjából. A gazdaságos vezetés ugyanis – a balesetmentes vezetéstechnika és a határidők betartása mellett – kifejezetten fontos mutatója egy sofőr eredményességének, hiszen az üzemanyag díja az üzemeltetési költség több mint egyharmadára rúg.

Péter és Gergely beszélgettek a szállítási határidők és a pihenőidő betartásának nehézségeiről is. Németország kamionos körökben „híres” forgalmi dugói például gyakran okozhatnak ilyen jellegű problémát a pilótáknak. A Waberer’s diszpécserei által biztosított élő támogatás ilyenkor nagyban segíti az alternatív útvonalak kiválasztását, így a szabályos működést és a pontos szállítást.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Ellátási lánc Vasút Szállítmányozás Nagyvasút

Lengyel kamionokkal szállítják el az Eperjeske-Rendezőn rekedt orosz tehervagonokat

iho/vasút   ·   2024.04.08. 12:35

Az Ukrajna elleni támadás megindulásakor az Oroszországi Vasutak többezer vasúti teherkocsija rekedt külföldön, Magyarországon, a záhonyi átrakókörzetben körülbelül nyolcszáz. Tavaly nyári nagy elszállítási hullámuk után újra konvojban közlekednek a szétszerelt vagonokkal megrakott trélerek.