Áruszállítás a tengeren: egyre kevesebb a baleset

MTI/iho   ·   2018.08.07. 20:00
maluku_vessel_lpg-hajo00

Az elmúlt tíz évben harmincnyolc százalékkal csökkent a tengeri nagyhajókat érintő balesetek száma. Tavaly kilencvennégy nagyhajó semmisült meg, négy százalékkal kevesebb, mint az előző évben, közülük ötvenhárom teherszállító hajó volt. A halász- és utasszállító hajókat érintő káresemények éves összehasonlításban csökkentek. A balesetek negyedéért a rossz időjárást okolható. A nagy forgalom és a biztonsági hiányosságok mellett ez a legfőbb oka annak, hogy a tájfunnal gyakran sújtott délkelet-ázsiai vizeken következett be a hajózási káresemények harmada.

A változó éghajlat miatt új útvonalkockázatok alakultak ki: bizonyos térségek hajózhatóvá váltak, másutt viszont nőtt a jégveszély, a Jeges-tengeren és az észak-atlanti vizeken pedig a gyorsan változó körülmények fenyegetik a hajókat.

Továbbra is jelentős emellett az emberi mulasztások hatása, az új technológiák megjelenése pedig erősíti a kiberbiztonsági kockázatokat. A legénység nélküli hajók elterjedése emiatt egyelőre nem korlátlan, de a drónok és a merülő szerkezetek jelentős mértékben javíthatják a hajózás biztonságát. Az új eszközöket a szállítmányt tartalmazó tartályok ellenőrzésére, a kalózok követésére, a megfeneklett hajók állapotának vagy a kibocsátott szennyezés felmérésére is lehet használni a közlemény szerint. A hajózás világszerte annyi káros anyagot bocsát ki, mint Németország, ezért az ágazat törekszik ennek csökkentésére.

Az Allianz Global Corporate & Specialty hajókért és hajózásért felelős globális termékvezetője az új technológiák fedélzeti alkalmazása miatt változásra számít a tengeri káresemények körülményeiben. Baptiste Ossena egyre több kárigényre számít kiberbiztonsági események vagy technológiai hibák miatt.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek