Átadták a korszerűsített Szolnok-Szajol vasúti szakaszt

MTI/iho   ·   2015.12.09. 17:08
400px_szolnokszajol

Átadták a Szolnok-Szajol közötti - az egyik legforgalmasabb magyarországi - vasútvonal korszerűsített szakaszát szerdán Szolnokon. Szalóki Flórián, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedési operatív programokért felelős helyettes államtitkára az átadó ünnepségen elmondta: a 2014-2020-as uniós költségvetési időszakban ugyanilyen vasútfejlesztési célokra megközelítőleg 1000 milliárd forint jut.

Bene Ildikó fideszes országgyűlési képviselő, Jász-Nagykun-Szolnok megyei fejlesztési biztos az eseményen elmondta, a megújult szakaszon, a 100-as és 120-as nemzeti fővonal közös részén naponta csaknem kétszáz szerelvény halad át. Hozzátette: a szakasznak kiemelt szerepe van a magyar vasúti forgalomban, hiszen ott halad át a Budapest-Debrecen-Nyíregyháza-Záhony és a Budapest-Békéscsaba-Lőkösháza vasúti fővonal, összeköti a Tiszántúli területek nagy részét a fővárossal, ezáltal csaknem kétmillió ember közlekedését biztosítja. A szakasz csatlakozik a már átadott Szajol-Püspökladány vonalszakaszhoz is. Beszédében kitért arra, hogy a 2007-2013-as uniós fejlesztési ciklusban 15 operatív program volt, 25 milliárd euró forrással, ebből a Közlekedési Operatív Program (KÖZOP) a legnagyobb súllyal szerepelt 25 százalékos részesedésével. A 2014-2020-as uniós költségvetési időszak vasúti gyorsforgalmi beruházásait a tavalyi év végén megjelent kormányhatározat rögzíti, és az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Programban (IKOP), az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) uniós forrásain keresztül, a központi költségvetés terhére még további 750 milliárd forint jut majd infrastruktúra fejlesztésére 2014-2020 között.

Átadták a Szolnok és Szajol közötti felújított vasúti szakaszt. A képre kattintva galéria nyílik.<br>(fotók: MTI)

Mosóczi László, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) vasútfejlesztési igazgatója elmondta: a beruházás során megújult 6,4 kilométeres kétvágányú vonalon óránként 160 kilométeres sebességgel haladhatnak a vonatok. Kitért arra, hogy a projekt során összesen 532 méter műtárgy épült. Kiemelte: az új Tisza-hidat mindössze hét nap alatt cserélték és tették vasúti közlekedésre alkalmassá a magyar mérnökök. Százhúsz magyar mérnök kiemelkedő szakértelmének és 300 ember összehangolt munkájának köszönhetően a régi Tisza-híd szerkezetét 36 óra alatt húzták ki, a helyére betolták a 200 méteres mederhíd bal szerkezetét, amely az ország egyik leghosszabb vasúti hídja - mondta. A beruházás során megújult a korábban meglehetősen leromlott állapotú Zagyva-híd is, a 65 méter hosszú műtárgyat helyben újították fel.

Pál László, a MÁV Zrt. általános vezérigazgató-helyettese szólt arról, hogy a vasúti szakasz fejlesztése a technológiai megújulást, a vasút megbízhatóságának növelését szolgálja. A jövő év második felétől a tervek szerint már a megnövekedett, óránkénti 160 kilométeres sebességgel közlekednek majd a vonatok. Boldog István, fideszes országgyűlési képviselő beszédében elmondta: a következő uniós ciklusban nemcsak vasútfejlesztés történik, hanem megépül a 44-es gyorsforgalmi út, és a 4-es utat is összekötik majd gyorsforgalmi útként Budapesttel. Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere (Fidesz-KDNP) szerint a város gazdasági fejlődésének elengedhetetlen része az út-és a vasútfejlesztés. Kitért arra, hogy megoldást keresnek annak a hét családnak a problémájára, akik a vasút másik oldalán élnek és a fejlesztéssel az átjutásuk a vasúton bonyolulttá, olykor szinte lehetetlenné vált.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek