Kész a szultán álma

MTI/iho   ·   2013.10.29. 20:00
marma00
A 13,6 kilométeres alagút a Marmaray nevet kapta. 1,4 kilométeres szakasza hatvan méter mélyen van a tenger szintje alatt, aminek révén a világ legmélyebb vasúti alagútja. Naponta másfél millió utas haladhat majd át rajta, amitől török tisztségviselők remélik, hogy enyhül a zsúfoltság a Boszporuszt átívelő két hídon. Binali Yildirim török közlekedésügyi miniszter a tizenöt milliós lakosú Isztambul legbiztonságosabb helyének nevezte az alagutat, mert az akár kilences erősségű földrengést is kibír.

Építése 2005-ben kezdődött és négy éven belül el kellett volna készülnie, de közben fontos régészeti leletek kerültek elő a földből, köztük egy IV. századi bizánci kikötő maradványai az európai oldalon tizenhárom hajóronccsal. Egyes leletek 8500 évesek.

A Marmaray ünnepélyes megnyitása. A képre kattintva galéria nyílik (fotó: MTI/AP)

– Elődeink százötven éves álmát valósítottuk meg ma összekötve a két földrészt és azok népeit – mondta Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök az avatási ünnepségen, amelyen részt vett Abe Sindzó japán kormányfő is. Ennek magyarázata, hogy az alagút fő finanszírozója a Japán Nemzetközi Együttműködési Bank. Az alagút 5,5 milliárd török lírába – 580 milliárd forintnyi összegbe – került.

– Japán és Törökország Ázsia két széle. Álmodjunk együtt arról, hogy gyorsvasút köti össze Tokiót Isztambulon keresztül Londonnal – mondta Sindzó.

Nem mindenki lelkendezett. Erdogant „fáraói vállalkozásokkal” vádolják politikai ellenfelei. A Marmaray csak egy Erdogan becsvágyónak minősített projektjei közül. A török kormányfő egy másik, közúti közlekedésre alkalmas alagút, egy harmadik Boszporusz-híd, egy, valamint a világ legnagyobb repülőterének a megépítését is tervezi.

Az alagútavatást a Török Köztársaság megalapításának 90. évfordulójára időzítették. Isztambulban a kétszeres ünnep ellenére ezrek tüntettek Erdogan konzervatív iszlám irányvonala ellen, amely a demonstrálók szerint csonkítja a köztársaság világi voltát és erősíti iszlám jellegét.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek