Átadták az első remot Bobót a MOL-nak

iho   ·   2016.10.04. 21:15
41a_IMG_2990

A Dunai Finomítóban a MÁV-csoport képviselői ünnepélyes keretek között átadták a MOL-nak az első tolatómozdonyt, amelyet a MÁV-Start Zrt. szolnoki vasúti járműjavítási telephelye és a Ganz Motor Kft. szakemberei közösen újítottak fel az MOL igényei szerint. 2017 végéig további hat iparvasúti Bobó esik át a teljes körű felújításon és kap új dízelmotort. A járművek ezt követően a MOL logisztikai telepein teljesítenek szolgálatot. A MOL összesen 1,5 milliárd forint értékben újíttatja fel tolatómozdonyait. A MOL tervei között szerepel további négy mozdony motorcseréje és felújítása 2018–2019-ben, így újabb vasúti telephelyek üzemeltetése válik még megbízhatóbbá.

Az új Bobó (pomp)ázik a Dunai Finomítóban. A képre kattintva galéria nyílik! (Vörös Attila felvételei)

A MOL jelentős kőolaj- és kőolajtermék-forgalmat bonyolít le vasúton, ezért logisztikai telepein saját mozdonyokkal rendelkezik, amelyek a tartályvagonokat mozgatják a töltő, illetve lefejtő helyekre, valamint összeállítják a szerelvényeket. A tolatójárművek évente mintegy 80 ezer tartálykocsit mozgatnak, amelyek egymillió tonna olajterméket szállítanak a hazai és külföldi piacokra.

Nagyon szépen fényezték újra a 42 éves vasat

Mivel a meglévő járművek üzemidejük vége felé közelednek, a mozdonyok gazdaságosabbá, üzembiztosabbá tétele érdekében a MOL teljes felújításuk mellett döntött. 2016 és 2017 folyamán összesen hét mozdonyt újíttat fel a MOL teljes körűen, így az utolsó csavarig kijavított és ellenőrzött, vadonatúj dízelmotorral szerelt mozdonyokkal folytathatják majd a munkát. Négy felújított Bobó Százhalombattán a Dunai Finomítóban, egy-egy pedig a szajoli, komáromi, illetve tiszaújvárosi telephelyen dolgozik majd.

A Bobó konyhája. Letisztult, klasszikus, pár új dologgal

Az A25 (MÁV M44) sorozatú dízel-villamos mozdonyok magyar gyártmányú, legendásan megbízható konstrukciónak számítanak, ezért is döntött a MOL a csere helyett a felújítás mellett. Fontos szempont volt a típus jellegének megőrzése is, ami elősegíti a mozdonyok karbantartását. A járművekben felújítják az alvázat, a mozdonyszekrényt, a forgóvázat, a főgenerátort, valamennyi pneumatikus és segédüzemi rendszert, a vonó-, ütköző- és kapcsolókészülékeket, az új dízelmotorokhoz új, korszerű vezérlő- és szabályozórendszert építenek be, valamint újrafényezik a mozdonyokat. A Bobókat a Ganz Motortól származó hathengeres, common rail elven működő dízel erőforrásokkal szerelik.

Szép tartálykocsikkal parádézott a 078-as

A MOL Magyarország Downstream arra törekszik, hogy az iparág legjobbjai közé tartozzon. Ennek érdekében folyamosan fejlesztjük, megújítjuk és karbantartjuk az összes eszközünket, amelyre évente több tízmilliárd forintot fordítunk. A felújított mozdonyokkal jelentősen növeljük logisztikai vasúti telepeink üzembiztonságát, így a vásárlói igények kielégítésének színvonalát – mondta el Galácz Ábel, a MOL Magyarország Downstream ügyvezető igazgatója a mozdony átvételekor.

A Jendrassik jellegzetes rotyogása a múlté, de az új erőforrást is a Ganz Motor szállította. És persze egy csomó emlék maradt a régi időkből

– A MÁV-Start a MOL mozdonyainak korszerűsítésével tovább bővítheti meglévő kompetenciáit a vasúti járművek felújítása terén. Szakembereink folyamatos szakmai fejlődésének is jót tesznek az ilyen és ehhez hasonló kihívások. Jóleső érzéssel tölt el minden érintettet, hogy magyar termék újul meg magyar cégek közreműködésével, hazai szürkeállományra támaszkodva – emelte ki Schwartz István, MÁV-Start üzemeltetési vezérigazgató-helyettese a mozdony átadásakor.

A legöregebb és a legjobb állapotú gép a finomító mozdonyszínében

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek