Átadták az M85-ös út Csornát elkerülő szakaszának második ütemét

iho/közút   ·   2017.12.15. 18:45
400px_m85

A fejlesztésnek köszönhetően Győrből Csornára tizenöt perccel hamarabb és biztonságosabban lehet eljutni. Emellett a Csornán eddig átmenő, nyugat-kelet irányú teherforgalmat is elvezeti az elkerülő, ezzel a rábaközi város környezeti terhelése is csökken – számol be a Napi.hu.

Átadták az M85-ös csornai elkerülőjének második ütemét. A képre kattintva galéria nyílik (fotók: NIF Zrt.)

A második szakasz alapkövét tavaly májusban tették le, a szerződésben rögzített határidő előtt négy hónappal pedig már el is készült az út. A Csorna elkerülő második ütemében 4,45 kilométer hosszú, kétszer két forgalmi sávos új nyomvonalú elkerülő autóút valósult meg. A projekt keretében további 1,6 kilométer hosszú kétszer egy sávos út épült, mely biztosítja az összeköttetést a 85-ös főúttal is. A két út találkozásánál Jobaháza és Farád között különszintű csomópont létesült. Az új elkerülő szakasz külön szinten keresztezi a 86-os főutat, a Szombathely–Hegyeshalom és Győr–Sopron vasútvonalakat is. A beruházás során 1,2 kilométer kerékpárút épült a Farád és Jobaháza közötti külterületi szakaszon, hogy a megvalósuló különszintű csomópont térségében biztonságosan közlekedhessenek a biciklisek. Az útépítéssel elzárt, döntően mezőgazdasági művelésű területek megközelítésére párhuzamos, megerősített földutakat létesítettek.

A fejlesztésnek köszönhetően Győrből Csornára tizenöt perccel hamarabb és biztonságosabban lehet eljutni

A munkák 2018-ban folytatódnak: tovább építik az M85-ös elkerülőt, nekikezdenek a fertődi Esterházy-kastélyt elkerülő útnak, az M15-ös út kétszer kétsávosra bővül, márciusban pedig átadják a 813-as út záró szakaszát. Az elkerülő építése ezt követően sem áll meg: a Farádtól Sopronig tartó szakaszra már aláírták a vállalkozói szerződéseket, a kivitelezés jövőre kezdődik. 2022 után további kapacitásnövelésre lesz szükség: az M1-es autópálya kétszer három sávra történő bővítéséhez jelenleg már az építési engedélyeket szerzik be, továbbá elkezdik a keresztirányú autópályák építését is.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek