Vége az „illegalitásnak”: már „hivatalosan” közlekednek a Conectók Kecskeméten

iho/közút   ·   2019.05.19. 18:00
400px_ite_mercedes_conecto

Ugyan májusban már megjelentek a város utcáin, de hivatalosan május 17-én mutatták be és adták át a vadonatúj Mercedes-Benz Conecto NG városi autóbuszokat a kecskeméti Noszlopy Gáspár parkban.

Az autóbuszokon összesen 26 utas tud ülve utazni, ezen kívül még 78 állóhellyel számolnak. A kerekesszékesek felszállását a második ajtónál – a sofőr segítségével – kihajtható rámpa segíti, a busz közepén ugyancsak a kerekesszékeseknek és a babakocsiknak fenntartott hely van. A klímával felszerelt buszokba Euro VI-os motort, automatikus sebességváltót és a lassítás közben keletkező mozgási energiát elektromos árammá átalakító (rekuperációs) egységet építettek – tudósít cikkében a baon.hu.

A korábbi kivitelű Mercedes Conectókból tíz már közlekedik a városban (Bohus Dávid felvétele)

Korábban portálunk is tudósított róla, országosan összesen ötven Conecto buszt szereztek be, ebből került tizenhét Kecskemétre, így a helyi buszok átlagéletkora 10,2 évről 5,8-ra csökkent (62 buszból 42 öt év alatti), ezzel a városi autóbuszpark jelentős hányada Mercedes Benz autóbuszokból áll, összesítve:

  • hét 2007-es évjáratú (korábban Szegeden közlekedő) Mercedes Conecto (KZR-277 és KZR-283 között)
  • három 2009-es évjáratú (korábban Szegeden közlekedő) Mercedes Conecto (LPK-539 és LPK-541 között)
  • huszonöt 2014-es évjáratú, hibrid üzemű Mercedes Benz Citaro, amely a város tulajdona (MOD-620 és MOD-644 között)
  • tizenhét Mercedes Benz Conecto NG autóbusz (RIR-367 és RIR-383 között)

Pénteken mutatták be tizenhét vadonatúj társát is a Noszlopy Gáspár parkban (fotó: Bús Csaba/baon.hu)

A vadonatúj Mercedesekből huszonnégy érkezett Szegedre, amelyből egyre több közlekedik a városban, egy héttel ezelőtt három autóbuszt Egerben, hármat Szolnokon adtak át, a hatvani is közlekedik már a kerekegyházi járaton, illetve Salgótarján közlekedésében vesz részt két további autóbusz, amelyet a városközeli járatokra is beosztanak.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek