Atlanti kaland lufikkal: hol köt ki a repülő mentőcsónak?

iho   ·   2013.07.04. 14:00
cim

Egy bátor amerikai úgy akar átkelni az óceánon, ahogy még senki előtte, és ahogy ő ezt a csatorna fölött megtette: héliummal töltött lufik segítségével. Jonathan Trappe úgy tervezi a repülését, hogy 370 lufijához egy mentőcsónakot kötöz és abban ül, az átkeléshez szükséges héliumot már beszerezte, most pedig a jó időre vár. A ballonok 30 méter magas fürtje Trappe csónakját 18-20 ezer láb magasságba emeli, ahol az átkeléshez a pilóta a legjobb széljárást reméli.

Nem épp szokványos repülési mód

Hogy a vállalkozást eléggé komolyan vegyük: a segítője és tanácsadója a ballonrepülések (és zuhanások) egyik királya, az a Joe Kittinger, aki 1960-ban egy gázballonnal 31 kilométerre emelkedett és onnan hajtott végre zuhanást majd nyitott ejtőernyőt. Ugyanő – ezt ritkábban említik róla –  az első volt, aki gázballon segítségével sikeresen átrepülte az óceánt. Mint arról többször beszámoltunk, az ezredes tanácsadóként segítette az ő rekordját megdöntő Félix Baumgartnert, amikor az osztrák tavaly nyáron 39 kilométerről kiugorva szabadesésben átlépte a hangsebességet, most pedig Trappe mellett dolgozik a soklufis kísérlet sikeréért. Ami egyáltalán nem kockázatok nélküli: eddig öt ballonos vesztette életét az Atlanti-óceán fölött.

Trappe a Csatorna felett

Trappe egyébként szakszolgálati engedéllyel rendelkező pilóta, külön jogosítása van gázballonok repülésére. A La Manche csatorna átrepülése mellett hasonlóan komoly fegyverténye volt az átkelés az Alpok felett Franciaországból Olaszországba, ugyanezzel a módszerrel. Héliumos ballonfürtje és a hozzá csatolt csónak megkapta az FAA-tól a szükséges regisztrációt, felszerelése is a biztonságot szolgálja, oxigént, GPS-t, rádiót, jeladót és sok minden mást visz magával, ami a tengerre szállás esetén is életben tartja az óceán vizén. Tavaly a Mexikói-öböl fölött próbálta ki a felszerelést.

Trappe szerint a vállalkozásban többek közt épp az a vonzó, hogy Norvégiától Észak-Afrikáig bárhová sodorhatja a szél, az átkelés időtartamát 3-6 napra becsüli. Aludni is tud közben, mert egy berendezés riasztja, ha a lufiköteg és a csónak 500 lábnyival eltér a beállított magasságtól. A vízbe esés ugyanis éppoly veszélyes lenne a számára, mint olyan magasságba emelkedni, ahol a felszerelése már nem védi meg az oxigénhiánytól és az alacsony nyomástól.

Kapcsolódó hírek