Közös nyilatkozatban reagált az Emirates döntésére a közel-keleti társaságok ellen felsorakozó három legnagyobbb amerikai cég. A United, Az American és a Delta nevetségesnek minősítette azt az állítást, hogy a dubai légitársaság kereskedelmi okokra hivatkozik: közleményük szerint az Öböl társaságainak terjeszkedési politikáját soha sem valóságos piaci érdekek határozták meg, hanem kormányaik törekvése a globális légiközlekedés ellenőrzésére, és valójában az amerikai járatai többségén is veszítenek,  amit az öböl-menti kormányok „dollármilliárdokkal” kompenzálnak a számukla.

Korábban írtuk:

Trump elnök intézkedései még akkor is hozták az „eredményeket”, ha nem is léphettek életbe, ezt tükrözi az Emirates bejelentése az Egyesült Államokba irányuló járatai egy részének visszafogásáról. Kapcsolat teljes felszámolása nem történt, viszont a szóvivő szerint májusban két floridai vonalon – Dubai–Fort Lauderdale és Dubai–Orlando – a mindennapos sűrűség heti ötre csökken, a Bostonba és Seattle-be napi két helyett egy alkalommal repülnek az Emirates gépei – mondhatjuk, hogy ezek relatíve vékony vonalak, az Emirates 777-esekkel repüli őket. De az már egy igazi szuperhub-kapcsolat redukálása, hogy Dubai és Los Angeles között július elsejétől ugyancsak napi egyre csökken az eddigi napi két járat: ez az a vonal, amit viszont a társaság az A380-as óriásokkal repül.

Amúgy a társaság, és erre nyilván jó oka van, nem változtatott azokon a járatokon, amelyek az amerikai versenytársaknak leginkább szemet szúrtak, és amelyek az úgynevezett ötödik szabadságjog érvényesítésével Dubai kiindulással Milánót és Athént kötik össze az Államok keleti partvidékével, olyan vonalat repülve, amit em tartottak életben más társaságok (amerikaiak sem), és amelyek miatt az amerikai versenytársak felháborodása reptéri tüntetésekben is megnyilvánult. Lehetett hallani arról a tervről, hogy netán egy hasonló Dubai–Budapest–Newark járat is szóba került, a mostani bonyolult időszakban nagy kérdés, vállalkozik-e az Emirates erre a kalandra...

Amikor még sorra történtek a járatnyitások: 2012, Dallas <br>(fotó: anna.aero)

Igaz, a mostani csökkentés elsősorban olyan járatokat érint, amelyek bizonyos muzulmán országok (például Irán, Líbia, Szomália, Szudán, Szíria és Jemen) utasait hozza az Egyesült Államokba, akiknek beutazási korlátozását egy-egy bírósági ítélet kétszer is felfüggesztette. Ennek ellenére az Emirates szerint 2016 végének „egészséges növekedése” után az új amerikai adminisztráció belépésével jelentősen csökkent a helyfoglalások száma a cég amerikai vonalaira, valamennyi járatra és valamennyi utazási szegmensben, hangzik a cég szóvivőjének nyilatkozata, ami feltehetően arra figyelmeztet, hogy az üzleti utazók száma is csökken.

Ugyancsak erősen hathatott a „kütyü-tilalom”, amely megintcsak „válogatott” országokból non-stop Egyesült Államokba repülő utasokat érintett, szám szerint napi 18 ezret. Az Emirates erre az intézkedéssel úgy válaszolt, hogy ingyenes „kütyü megőrző” szolgáltatást vezetett be, vagyis az utasok használhatják saját laptopjukat, i-padjukat egyrészt a más indulási ponttól a dubai átszállásig tartó úton, a kritikus Dubai–Egyesült Államok szakaszra pedig egy megőrző szolgálatnak adják át a gépeket, amelyeket leszállás után kapnak vissza, vagyis, amíg lehet, maguknál tarthatják, de amikor nem, akkor sem kell a feladott poggyászba varázsolni a szerkezeteket.

Sokan hiszik, hogy a budapesti járat is meghosszabbítható Newarkig, most ez azért kérdéses

Az Emirates szóvivője szerint kifejezetten kereskedelmi jellegű döntésről van szó, ugyanakkor a döntés mögötti utasszám-csökkenés mögött a cég is felsorolja az amerikai adminisztráció elmúlt időkben hozott intézkedéseit. Az mindamellett nyilvánvaló, hogy a legfrekventáltabb vonalakon – Chicago, New York, Houston, Washington, San Francisco – a társaság járatainak nem csökkent a sűrűsége.

A Reuters megkereste a rivális társaságokat, az Etihad, amelyet az intézkedések ugyanúgy érintenek, nem tapasztalt forgalom-csökkenést az amerikai járatain, a Qatar pedig nem volt hajlandó kommentálni sem az Emirates döntését, sem a washingtoni intézkedése következményeit. Egy elemző szerint az Emirates-nek sem lehetett könnyű döntés a járatok visszafogása, ugyanakkor a szakértő úgy véli, csak átmeneti intézkedésről lehet szó, az Emirates nagyon sikeres és komoly piaci részesedést vívott ki az amerikai járataival, bizonyos vonalakon pedig az Emirates járatainak egyszerűen nincs is alternatívája.

Az érintett vonalak közül Los Angelest repüli a társaság az A380-asokkal

Más jelentések viszont azt mutatják, az amerikai korlátozások magára az amerikai gazdaságra is visszaütnek, egy New York-i utazási társaság számításai szerint a metropolisz az idén mintegy 300 ezer turistával kevesebbre kell, hogy számítson, februárban az Egyesült Államok felé a helyfoglalások 6,5 százalékkal csökkentek, a korlátozások bejelentésének csak az első hete 200 millió dolláros veszteséget hozott az iparágnak.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

MentésMentés