Átvette első Vectronját a ČD Cargo

iho/vasút   ·   2016.06.15. 12:00
400px_cd_cargo_vectron

A ČD Cargo június tizennegyedikén, Ostravában, a cseh „Vasúti Napok” elnevezésű nemzetközi vasúti szakmai kiállításon mutatta be hivatalosan első Vectron MS villamos mozdonyát; a többáramnemű gépet a jeles alkalom előtt már két héttel át is vehette a vasúttársaság. A Siemens-mozdonyt az elmúlt hetekben a Velim és Poříčany közötti három kilovoltos egyenáramú, valamint a velimi tesztpálya huszonöt kilovolt ötven hertzes váltakozó áramú rendszere alatt is megfuttatták – adja hírül az International Railway Journal.

Az első Vectront a szerződéskötéstől számított két hónapon belül át is vehette a CD Cargo, a többi négy gép érkezése az év további részében várható (fotó: Railway Gazette)

Nemzetközi terjeszkedési stratégiájának részeként a ČD Cargo április tizenharmadikán állapodott meg a Siemensszel, hogy ötszázmillió cseh korona értékben 2016 végéig öt Vectront vehet át. A 383-as sorozatba sorolt villanygépek névleges teljesítménye 6400 kilowatt, legnagyobb üzemi sebességük százhatvan kilométer per óra. Három kilovoltos egyenáramú, továbbá tizenöt kilovolt 16,7 hertzes, valamint huszonöt kilovolt ötven hertzes váltakozó áramú betáplálásról képesek üzemelni. A mozdonyokra feltelepítik a kettes szintű ETCS-t is.

A ČD Cargo a Vectronokat a cseh vasúthálózaton kívül Szlovákiában, Ausztriában, Németországban, Lengyelországban, Magyarországon és Romániában vetheti be. A vasúttársaság tervei szerint a 383-asok Szlovákiából és Magyarországról érkező, autóipari termékeket szállító tranzittehervonatokat továbbítanak majd a hamburgi, bremerhaveni, rostocki és a rotterdami kikötőkbe – számol be a Railway Gazette.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk! Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső idén újra elinduló Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek