„Amíg a metró meg nem épül” – divatos szlogen volt ez a huszadik században, mintegy talán mentegetőzve a néha rossz, lassú, ritka felszíni közlekedés miatt, habár a „létező szocializmus” budapesti közösségi közlekedése világviszonylatban igazán jónak számított. A több mint tizenötezer lakást magába foglaló újpalotai lakótelepre mindenképp gyors, kötöttpályás közlekedést álmodtak meg, hogy ez miért is nem valósult meg, nem ennek a cikknek a feladata firtatni.


Metró egyelőre még csak papíron létezett (1971-ben járunk), jöjjön tehát a legmobilisabb, útvonalát legkönnyebben változtató autóbusz! A lakótelep első lakója ünnepélyes keretek között a nemzeti ünnepen, 1971. március 15-én költözött be, és két hónappal később a Bosnyák térről meg is indult a 73-as jelzésű, vadonatúj autóbuszjárat. Ne keressük még a korabeli térképeken a Csömöri út felüljáróját, a buszok kerülő útvonalon: Bosnyák tér–Telepes utca–Öv utca–Kolozsvári utca–Cservenka Miklós (ma Apolló) utca útvonalon közelítették meg a lakótelepet. A következő sarokpont 1973, Budapest egyesítésének centenáriuma volt. Átadták a Csömöri utat a Frankovics Mihály (ma Drégelyvár) utcával összekötő, a Körvasút fölött átívelő felüljárót, megindult az akkori viszonylatszámozás szerinti 173E jelzésű expresszbusz a Keleti pályaudvarig. Az év végéig a Zsókavár és a Páskomliget utcában lefektették a síneket, a földalatti (akkor) új, mexikói úti végállomásáig közvetlen villamosvonal, a 69-es indult. Láthatjuk, hogy a lakótelep első két évében ugrásszerű közlekedési fejlődés következett be – ami aztán a mai napig konzerválódott. Egy járat azonban már nem közlekedik Újpalotára: az 1975. szeptember 2-án indult 132Y, amely a Zalka Máté tér (Kőbánya Városközpont, ma Kőbánya alsó)–Bosnyák tér–Újpalota útvonalon szállított utasokat.

 

01-zslevi
A 73-as alapjárat végállomása a Bosnyák téren

 

02-zslevi
Nem volt általános a szóló busz a 73-ason: a kép már 1973, a felüljáró átadása után készült

 

03-zslevi
173E Újpalotán a régi végállomáson
(a képek forrása: Nagy Zsolt Levente gyűjteménye)

 

1977. január 1-jén a budapesti autóbusz-közlekedés viszonylatait átszámozták: a gyorsjáratok az 1-es előtag helyett az alapjárattal megegyező, de piros számot kaptak, a 173E-ből 73E, a 132Y-ból gyors 132 lett. 1980. október 1-jétől a megszüntetett éjszakai 69-es villamos helyett a 173É jelzésű autóbusszal juthattak haza Újpalotára a későig kimaradók. 1988-ra az is eldőlt, hogy egyhamar nem jut ki a metró Újpalotáig, a Thököly úton közlekedő 44-es villamos fölött is inkább a megszüntetés sötét fellegei gyülekeztek, minthogy hosszabbítsák a járatot. A 73-as alapjáratot így gyorsviszonylattá átszámozva a Keleti pályaudvarig vitték be. A Bosnyák tértől befelé a Thököly úton csak a gyors 7-es megállóiban állt meg, Újpalotán viszont érintett minden megállót.

 

05-veke2
73E fordul a Keleti pályaudvar előtt
(forrás: VEKE archívum)

 

07-stephenson
Gyors 73-as Újpalotán
(fotó: Istvánfi Péter)

 

A rendszerváltás az utazási szokások megváltozását is hozta. Egyrészt nagyon sok üzem megszűnt, ezzel az utasáramlások iránya is módosult: ez eredményezte a kőbányai gyárak és Újpalota közötti 132-es autóbusz 1995-ös megszüntetését. A kerület határában felépült Pólus Center bevásárlóközponthoz viszont a Keleti pályaudvartól új járat indult, amely (273-as jelzéssel) 2009. január 1-jén szűnt meg véglegesen. 1994. december 1-jén az újpalotai járat átért Budára: a 173-as gyorsjárat végállomása a Bornemissza térre került. A kilencvenes évek közepén-végén egyfajta „arculatosítási láz” lett úrrá a BKV-n: a 7-es és 173-as gyorsjáratokra is közös kocsiparkot hoztak létre a fővárosi autóbuszoknál újdonságnak számító piros-kék festésű, oldalukon nagy 7-173 gyors feliratot viselő autóbuszokkal. Összesen ötven Ikarus 280-ast alakítottak át, belső terület is némileg megváltoztatva.

 

04-veke
Gyors 173-as, még az arculatosítás előtt Újpalotán
(forrás: VEKE archívum)

 

06-zslevi
A 7-es (és később a 73-as) buszcsalád volt minden új autóbusztípus premierjének helye, az Ikarus 280-asok, majd az Ikarus 435-ösök (a képen) is itt mutatkoztak be
(forrás: Nagy Zsolt Levente gyűjteménye)

 

08-stephenson
A köznyelv által csak „gyrosnak” becézett arculatos 280-as a Bosnyák téri piac előtt
(fotó: Istvánfi Péter)

 

09-stephenson
Volvo 7700-as a gyors 73-ason a Baross téren
(fotó: Istvánfi Péter)

 

Az ezredforduló is elérkezett, az újpalotai metró immár több évtizedes terveit továbbra sem követte kézzelfogható megvalósulás. Nem maradt más hátra, mint a felszíni közlekedést olyanformán átszervezni, hogy minél kevesebb átszállással és minél gyorsabban lehessen eljutni egymástól távoli pontokra a fővároson belül. 2005-ben a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) szorgalmazására szervezték át az ekkor már közös projektben üzemelő 7-es-73-as autóbuszcsaládot. Az új 73-as alapjárat végállomását a Bornemissza térre, a gyorsakét a Kelenföldi pályaudvarhoz helyezték. Szintén ez évben, és a VEKE komoly szerepvállalásával bővült az éjszakai hálózat is szeptember 1-jén: az új 973-as járat Nagytétény és Újpalota között közlekedik azóta. A 2008-as Paraméterkönyv bevezetésével, 2008. augusztus 21-től az útvonalak nem, csak a számozások változtak: a 73-as alapjáratból 173-as lett, a gyorsjáratok pedig E betűt kaptak a számjelzés után.

 

10-ovari
Az első 50 darabos szériába tartozó Volvo fordul, már a 2008-as Paraméterkönyv utáni számozással, a 173-as járaton
(fotó: Óvári Péter)

 

Hogyan, hova fejlődhet tovább Újpalota közlekedése? A 4-es metró helyett egyre többen szorgalmazzák a felszíni gyorsvillamost a Thököly úti pálya újjáépítésével. A jelenlegi fővárosi anyagi helyzet egyelőre nem enged meg egy ehhez hasonló, hatalmas léptékű beruházást, egy darabig mindenképp a 73-as autóbuszcsalád járműveivel utazhatunk a Körvasúton túlra.