Az ajtóparadoxon

iho/vasút   ·   2011.08.12. 11:50
00

A félreértéseket jobb a legelején eloszlatni: Magyarországra a halberstadti kocsik jó műszaki állapotban érkeztek, hazai forgalomba állításukat egy úgynevezett honosítással egybekötött fővizsga előzte meg, amelynek utolsó momentuma volt a hatósági járművizsga. A baleset után felbukkanó találgatások, miszerint majdhogynem a roncstelepről vásároltuk volna ezeket a járműveket, egyszerűen nem igazak. Megvásárlásukat gondos válogatás előzte meg.

A baleset vizsgálatának fókuszában az ajtó áll. Hogyan is működik ezeknek a kocsiknál az ajtózárás? A járműnek két felszálló előtere van, mindkét előtérben oldalanként két-két ízelt ajtószárnyat találunk, amelyek kifelé nyílnak. Az ajtók záródása háromféle módon történhet: a legegyszerűbb a kézzel történő becsukás, amikor nemes egyszerűséggel ki-, vagy beszállás után csukjuk be az ajtót, ám a jármű rendelkezik úgynevezett központi ajtózáró berendezéssel is. Ez a berendezés a kapott ajtózárási parancs hatására működésbe hozza a záróberendezést (amely egy pneumatikus munkahenger), és az ajtószárnyak bármilyen állásból zárt állásba kerülnek. Ez utóbbi azért különösen fontos, mert előfordulhat olyan eset, amikor az ajtószárnyakat csak behajtják, nem pedig becsapják. A berendezés ilyenkor is képes az ajtókat teljesen zárt állásba helyezni.

Az állomáson állva természetes, hogy az egyik ajtószárny nyitva van. Persze az utas fel- vagy leszállás után be is csukhatja maga mögött

A zárási parancs érkezhet a jegyvizsgálótól, illetve a jármű tengelyvégére szerelt jeladóból is, amely akkor „szólal” meg, ha a jármű sebessége az 5 kilométer/órás sebességet meghaladta. Amennyiben a járművek ingavonatba sorolva közlekednek, akkor ez a parancs érkezhet a mozdony, vagy a vezérlőkocsi vezetőállásáról is. Az úgynevezett UIC-csatlakozóknak köszönhetően ezek a zárási parancsok a vonatba sorozott valamennyi járműhöz eljutnak.

A zárt ajtószárnyakat egy reteszelő berendezés tartja zárt állásban egészen addig, amíg a jármű megállt, illetőleg a megállás után eltelt a néhány másodperces biztonsági időzítés. Addig normál erővel még a kilincset sem lehet működtetni, erre egyébként a járművek ajtajainak ablakába ragasztott piktogram is figyelmeztet.

A reteszelésre figyelmeztető piktogram-sor az ajtó belső oldalán<br>(fotók: Kemsei Zoltán)

Mint minden biztonsági rendszer, az ajtózáró és -reteszelő berendezés is igényli a gondos karbantartást, ügyelve valamennyi működtető és vezérlő elem megfelelő állapotára, az előírt beállítási értékek betartatására. Ezek elmulasztása azonban hamar potenciális baleseti veszélyforrássá nőheti ki magát.

Kapcsolódó hírek