Az AWT megcsinálta!

Vörös Attila   ·   2013.01.31. 19:00
0000_IMG_1869__130129_Aba-Sarkeresztur__753703_AWT

Néha meghirdetve, néha csak a kedvező szerelvényforduló miatt, de a kétezres évek második felében több esetben is előfordult, hogy közvetlen vonatok kötötték össze a Baja–Bátaszék–Sárbogárd–Székesfehérvár–Komárom vonalak településeit. A legjobb a helyzet a 2007-2008-as menetrendben volt, ekkor két pár személyvonat is járt Székesfehérvár és Baja között. A 2009-es forgalomszüneteltetés utólérte az 5-ös (Komárom–Fehérvár) és a 45-ös (Fehérvár–Sárbogárd) vonalat is, de ezekre 2010-ben újra rendeltek személyvonatokat. A Bézék ha papíron nem is mindig, gyakorlatilag végigközlekedtek Sárbogárdtól Komáromig, összekötve a két mellékvonal forgalmát.

A jellemző méretű és típusú ablakos vonat a vonalakon, a Bézé Börgöndre jár be, a baloldali sínpár Szabadbattyánba vezet<br>A képre kattintva galéria nyílik<br>(fotók: Vörös Attila)

Olyan azonban sosem volt, hogy Komáromtól Bajáig egy vonattal utazhatott az ember, pedig sokan vizionáltak efféle megoldást. Egy ilyen vonat közvetlen kapcsolatot jelentene három megye nagyobb városai között, az uatazási igényeket jól mutatja az ezen az útvonalon közlekedő autóbuszok jó kihasználtsága. Jelenleg az 5-ös és a 45-ös vonalon látszatmenetrend van érvényben, a napi két pár vonat is használhatatlan időpontban közlekedik. 2012-ben a Sárbogárd–Bátaszék vonalon is jelentősen csökkentették a vonatok számát, irányonként 3-4 óránként járnak a vonatok.

Az utolsó utáni MD 2007 decemberében Szekszárdon, egészen Székesfehérvárig közlekedett

A teherforgalom visszaeséséről sem szabad megfeledkezni. Az 5-ös vonalon 2008-ban még napi két pár irányvonat ment végig, és a tolatósok is jártak Fehérvár és Mór, Komárom és Kisbér között. A forgalom ellátására két Szergejt állított ki vasárnap kivételével a fehérvári fűtőház. A móri tolatós még megvan, az áru zömét adó Moha-rakodón nem csökkent a forgalom. Nagyigmándra és Kisbérre már sokkal ritkábban jár a csomóponti kiszolgáló. Átmenő forgalom viszont szinte egyáltalán nincs, a Moha-rakodóról Komárom felé induló ócskavasvonatokon kívül havi pár alkalommal téved erre magánvasút.

Érdekes színfolt volt a Pécs–Győr iskolás járat, ezt Bogárdtól Komáromig fehérvári Csörgő húzta a 45-ös és 5-ös vonalon

A 45-ös vonalon korábban sem volt túl erős a teherforgalom, bár azért rendszeresen járt Fehérvár és Sárbogárd közt tolatósnak mondott tehervonat, ami viszont nem dolgozott egyik állomáson sem. A Rail Cargo Hungaria megalakulásával azonban ez a vonat a nem gazdaságos kategóriába esett és a sárbogárdi tartalékkal együtt megszűnt. A 46-os vonalon hosszú évek óta nincs átmenő forgalom, csak a tolatós teherek járnak egyre rövidebb és ritkább elegyekkel.

Kivételesen hosszú tehervonat Fehérvárról Sárbogárdra 2008 júliusában

A fejér megyei vicinálisok életébe az M6-os autópálya építésekor költözött újra élet. Az autópálya Érd–Dunaújváros szakaszához Polgárdiból Fehérváron, Börgöndön és Pusztaszabolcson át Ercsibe szállították a követ, évekkel később a Dunaújváros–Bátaszék–Bóly pályaszakaszhoz pedig túlnyomórészt szintén Polgárdiból és Moháról szállították az építőanyagot Paksra és Tolna-Mözsre az 5-ös és 45-ös vonalakon. A kővonatokkal azonban elmúlt az élet, a 45-ös és 46-os vonalon csupán évi néhány alkalommal láthatunk átmenő tehervonatot.

Sárbogárdhoz közelít az Eurocom kék Szergeje egy Tolna-Mözsre tartó kővonattal 2009 májusában

Január 29-én az AWT megtette azt, ami sokaknak az álma volt: Rajkáról Bajára tartó gabonavonatával végigdöcögött Komáromtól Fehérváron, Sárbogárdon és Bátaszéken át a térség dízeles vonalain. A személyforgalom intenzitását jól jellemzi, hogy Komáromtól Bajáig szinte egy húzással, mindössze két, egyenként alig tíz perces megállással teljesítette a narancs Búvár a távot. A 225 kilométert négy és fél óra alatt tették meg - az 50 kilométeres átlagsebesség figyelemre méltó, főleg annak fényében, hogy a leggyorsabb autóbuszos eljutás ideje is éppen ennyi Baja és Komárom között.

Bodakajtor-Felsőszentiván és Aba-Sárkeresztúr között oson az AWT Bajára tartó üres gabonavonata

Kapcsolódó hírek