Az e-útdíj visszatereli a vasútra a teherforgalmat

iho   ·   2013.06.20. 08:23

Hárommillió tonnányi áru terelődhet a közútról vasútra az e-útdíj bevezetésével – írja a Világgazdaság. A Hungrail vasúti egyesülés szerint útdíjkedvezményt kellene adni a vasútra ráhordó és az intermodális központokba tartó közúti fuvarcégeknek, és meg kell vizsgálni a ro-la esetleges újraélesztését is.

Elsősorban az ásványi olajok, acéláruk és a műtrágya szállítása kerülhet át a közútról a vasútra az elektronikus útdíj július 1-jei bevezetésének következtében, vagyis olyan termékeké, amelyek fuvarozásában a közút és a vasút részaránya közel azonos. E következtetésre az Eurostat által közölt vizsgálatra alapozva jutott a Hungrail Magyar Vasúti Egyesülés.

Minderről Mosóczi László, az egyesület ügyvezető elnöke nyilatkozott a lapnak, de hangsúlyozta: a várható hatásokkal kapcsolatban még csak kiinduló következtetéseket vonhatunk le, hiszen több részlet nem ismert az indulás pontos körülményeiről vagy a kompenzációs csomagról. Ám akárhogy is alakul, a Hungrail minden olyan intézkedést üdvözöl, amely segíti a vasúti árufuvarozás piaci részarányának növelését. Ez az arány ma Magyarországon 19, Ausztriában 39, Szlovákiában 22 százalék.

A szakember tájékoztatása szerint az e-útdíj költségszintjét már többször, többféleképpen próbálták összehasonlítani a vasúti pályahasználati díjjal, azonban a vasúti árufuvarozás területén cégtől függően más és más szintet képviselnek a díjak, valamint a hozzátartozó szolgáltatások, amelyek szintén az infrastruktúra használatához kapcsolódnak.

Általánosságban azt lehet mondani, hogy a vasúton az összköltségnek 30-35 százalékát teszi ki a pályahasználati díj. Ugyanakkor vannak eltérő adottságok: míg a vasúti árufuvarozásban nincsenek ingyenes szakaszok, a közútnál jelenleg az úthálózatnak csak meghatározott része lesz díjköteles. Az olyan európai országokban, amelyek már bevezették az e-útdíjat, középtávon 2-6 százalékkal nőtt a vasúton szállított ár mennyisége. A tavalyi 46 millió tonnás magyarországi volumen alapján így éves szinten közel 3 millió tonna növekedésre lehet számítani. Ennél nagyobb arányú előrelépés remélhető az e-útdíj bevezetésével a környezetterhelés terén, főleg a közúti ágazaton belül, javulni fog a kapacitások kihasználtsága, és az útvonaltervezés optimalizálása is. Reményeik szerint a változások további hatásaként nem fognak megjelenni a magyar utakon az óriáskamionok.

A Hungrail szerint át kellene gondolni, hogy útdíjkedvezményt kapjanak a vasútra ráhordó közúti szállítók. Kedvezményt kellene adni az intermodális központok területére történő fuvarozásnak is. A Hungrail kidolgozza azokat a vizsgálati modelleket, amely alapján tagvállalataival megfelelően értékelheti az e-útdíj hatásait, hogy megfelelően reagálhassanak a hatásokra. Többek között érdemes lesz megvizsgálni a ro-la fuvarozásnak az újraélesztését.

A lap egyik tegnapi cikke nyomán a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium cáfolja, hogy az olcsóbb élelmiszerek ára az e-útdíj miatt akár 30 százalékkal is nőhet. A rendelkezésre álló adatok és a külföldi – köztük szlovák, lengyel – példák alapján megállapítható, hogy annak mértéke nem lesz jelentős, ezekben az országokban az e-útdíj bevezetésekor és az azt követő fél évben az alapvető élelmiszerek ára csak kismértékben, 1-4 százalékkal nőtt.

Kapcsolódó hírek