Az Égi Szamuráj lett a világbajnok!

iho   ·   2017.10.16. 08:45
cim

Az utolsó idei futam, Indianapolis, amelyen a világbajnokság eldőlt, valóban drámai és különleges versennyé vált, többek közt megint az időjárásnak köszönhetően. A pénteki és szombati napsütéses, szép idő után a 14-es mezőny párviadalai vasárnap csak a tervezettnél később kezdődtek, amikor az eső már nem esett, de a szél annál inkább keltett kihívást, mert nem egyszerűen erős lökésekkel fújt, hanem egészen más irányból, mint az edzés és a kvalifikációs repülések idején. Vagyis, amint a pilóták egyike mondta: ez a pálya, amit vasárnap repültek, egy másik pálya volt, nem az, amit az előző napokban, hiába voltak ugyanott a kapuk, a sikánok.

A Red Bull Air Race a világ egyik leghíresebb autóverseny-pályája légterében (fotók: Red Bull Air Race)

És az észak felőli befúvások valóban főszereplővé váltak. A tizennégyek közt elsőnek startoló francia Brageot repülésén már látszott, mennyit kell korrigálni a kapuk előtt, aztán az első „tragédia”: a magabiztosan repülő kanadai McLeod a legutolsó pilonját csapta el, és esett ki a versenyből. Ezután jött a két nagyágyú, a japán Muroya és a cseh Sonka, az összetett második és első helyén, mindössze négy pont különbséggel. És lám, először a „Szamuráj” hibázott, két büntető másodpercet begyűjtve a rossz bedöntéssel vett négyes kapu miatt, Sonka azonban a második körében elkapta a szárnyvégével a 16-os kapu külső pilonját, és három másodpercet kapott, Muroya ment tovább, érdekes, Sonka nem is vette volna észre, hogy érintette a pilont, de innentől már csak abban bízhatott, hogy a leggyorsabb vesztesként kerülhet tovább.

A szlovén Podlunsek nem túl szerencsésen és diadalmasan búcsúzott az Air Race-től: két hibát és öt hibapontot begyűjtve; Dolderernek csak szép tisztán kellett repülnie a továbbjutásért. Majd következett a legtapasztaltabb, a mezőnyben eddig legsikeresebb pilóta, aki ráadásul már nyert ilyen esős-szeles időben futamot, a budapesti győztes amerikai Kirby Chambliss: gyönyörűen repülve – szintén az utolsó kör vége felé, a 13-as kaput találta el, a spanyol Velarde biztonsági repüléssel mehetett tovább. Goulian szintén hiba nélkül repült, a francia Ivanoff viszont két ponton is hibázott.

Az edzésen a későbbi világbajnok is kettészelte a pilont

Ezután jött a következő duett, Le Vot ugyancsak elkaszált egy pilont, amire a cseh Kopsftein megint csak „konzervatív” repüléssel teljesítette simán a továbbjutás kritériumát. A tizennégyek utolsó párosában repült az ausztrál Matt Hall, aki új csapatával a háta mögött és új gépével ugyan már nemigen szólhatott bele a világbajnokság dolgába, de a nap addigi leggyorsabb köreit teljesítette. Viszont az igazán izgalmas érdekes mód a vesztes Bolton teljesítménye volt, annyira óvatosan repült, hogy az ő vereségével világossá vált: Sonka a leggyorsabb vesztesként mégiscsak továbbjutott, a világbajnokság sorsa tehát nem dőlt el Muroya javára.

Ezután tehát következett a legjobb nyolc lovagi tornája. Megint a francia újonc, Brageot kezdett, aki magát a „trouble maker” figurájaként, vagyis bajkeverőként emlegette, azaz ő lesz az, aki esélytelenként, egyébként a korábban Nigel Lamb által repült géppel, összekavarja a sorrendet: nos megint nagyon szépen és tisztán repült, de az ideje távolról sem volt elég ahhoz, hogy valóban „bajt” keverjen. Muroyának ezután ugyancsak szépen kellett repülnie, hogy továbbjusson a legjobb négy közé, és megharcoljon a világbajnoki címért: a pálya elején a japán eléggé szélesen fordult és lassabb időt produkált, de aztán fél percnél már gyorsabb volt a francia ellenfelénél, és elég jó idővel került a döntőbe.

Goulian végül nem került a négyes döntőbe

Kopfstein és a tavalyi győztes Dolderer következett, a cseh szépen és gyorsan repült, a német azonban már az első kapuknál gyorsabb volt, és vállalt némi kockázatot is a továbbjutás érdekében, neki lett igaza. Goulian és Velarde összecsapása: már a felszállás utáni második balfordulónál a kettes kapunál eldőlni látszott a dolog, amikor az amerikai jobb szárnya elkapta a kapu jobboldali pilonját, jelezve, hogy a szél még mindig ronda befúvásokkal szól bele a versenyzők sorsába. Velarde tehát óvatos repüléssel is bekerülhetett a döntőbe, nem is vállalt kockázatot, be is került.

Ezután jött az addig talán legnagyobb izgalommal várt duett: Sonka a világbajnokság esélyéért repült listavezetőként, Hall viszont elüthette ettől. Az egykori Gripen-pilóta a legjobb idejét a legszebben és legagresszívabban repülte, az ausztrál viszont, aki remekül teljesített az előző fordulóban, most kétszer is hibázott nagy igyekezetében, hogy Sonkát beelőzze, egyszer eltalált egy pilont, egyszer pedig túldöntötte a gépet a vízszintes szárnyak helyett, vagyis a cseh, aki kevés híján kiesett az elején, visszaverekedte magát az élre.

Muroya kockáztatott, és bejött neki

És akkor a négyes döntő, amikor már nem párbajok zajlottak, hanem mindenki az óra ellen repült, ráadásul Muroya először és Sonka negyediknek: ez azt a tényleg drámába illő helyzetet hozta, hogy a világbajnok személye a verseny – és az egész év utolsó repülésén kellett, hogy kiderüljön!

A Szamuráj elképesztő, egy perc három másodperc körüli repüléssel felállította az új pályarekordot, miközben csak centikkel kerülte el a szárnyvége a találkozást az utolsó fordulóban az utolsó akadállyal. Dolderer felszállása következett, a német magasabban repülte a félbukfencet a visszafordítóban, és lassabban is fejezte be a pályát, mint a japán. Velarde biztonságos repülése nem volt elég ahhoz, hogy az elsőbbség dolgába beleszóljon.

Sonka nem kapott büntetőket, de a legutolsó függőlegest elszúrta

Végül a döntő döntő pillanatok: Sonka hiba-másodpercek nélkül, de meglepően rossz idővel végzett, vagyis a futamban csak a negyedik helyen. A netes közvetítés kommentátora, az egykori többszörös világbajnok Paul Bonhomme szerint az egyik függőleges visszafordító tetején átesett, így lett a világbajnokság összetett második helyezettje, a harmadik a kanadai McLeod, aki ugyan idén egyszer sem győzött, de ötször volt helyezettje a futamoknak. Az új világbajnok tehát a szezon negyedik győzelmét megszerző japán pilóta lett, akit először, rendkívül barátságosan és szeretettel, a legyőzött cseh versenytárs és barát köszöntötte a hangárban.

Astles a legjobb kvalifikációs idővel nyerte a Challenger futamot

Még egy érdekes hír: a Challenger Class döntőjét a rossz idő miatt lefújták, így az indianapolisi futam győztese a mezőny egyetlen hölgytagja, a francia Melanie Astles lett, aki előző nap a legjobban szerepelt a kvalifikációs repülések során, a világbajnok a német Florian Bergér.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek