Az ekáeresek termékdíja

iho   ·   2016.10.22. 11:15
00kicsi

A közelgő négynapos ünnep miatt október 15-én szombaton munkanap volt. Sokan inkább a pihenést választották, viszont a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál ezt a hétvégi munkanapot jelölték ki arra, hogy az ekáeres gazdálkodókat hiánypótlásra szólítsák fel.

Az ügyfélkapuval rendelkező és szombaton dolgozó munkatársak már aznap, mások pár nappal később felhúzott szemöldökkel olvashatták a levél első bekezdését: „A Nemzeti Adó- és Vámhivatal rendelkezésére álló adatbázisokból kinyerhető adatok alapján megállapítást nyert, hogy 2015. év folyamán Ön olyan, a környezetvédelmi termékdíjról szóló 2011. évi LXXXV. törvény (a továbbiakban: Ktdt.) tárgyi hatálya alá tartozó termékdíj-köteles termék birtokában volt, amelyről feltételezhető, hogy a termékkel kapcsolatban felmerülő, a Ktdt.II. Fejezetében meghatározott bejelentési, bevallási, termékdíj befizetési kötelezettsége keletkezhetett.” Az értesítések hátterében az EKÁER-bejelentések adatbázisa, azon belül a bejelentett áru vámtarifaszáma áll.

Aki szeretné megfejteni azt, hogy valóban keletkezett-e környezetvédelmi kötelezettsége, azoknak segítünk, mire figyeljenek.

  • Környezetvédelmi termékdíjköteles áruk felsorolását a NAV elektronikus levelének második bekezdése tartalmazza, immáron már csak azt kell kideríteni, hogy kell-e adózni vagy sem? Ha – kenőolaj kivételével – az áruk vásárlása belföldön történt, a tranzakció értékesítés, vagy tulajdon átruházás esete áll fenn, és annak feladója belföld cég, abban az esetben kicsi az esélye, hogy termékdíj-kötelezettség álljon fenn. Ezt az álláspontot megerősítéséhez elő kell venni az értékesítésről kiállított számlát. Ha azon szerepel átterhelt termékdíj, akkor nincs adóbevallási kötelezettség.
  • Magyarországon gyártott kenőolaj vásárlása esetén a termékdíjas jogszabályok lehetőséget biztosítanak arra, hogy a termékdíj-kötelezettséget a gyártó számláján átvállalja. A lehetőséggel a legtöbb vevő élni is szokott. Ezért nincs más teendő, meg kell nézni a számlát: ha van rajta záradékszöveg az átvállalásról, nincs teendő, ha nem szerepel rajta, akkor viszont van. Mielőtt elkezdődne az adóbevallás előkészítése, azért érdemes a kenőolajgyártók ügyfélszolgálatain érdeklődni, valóban nem vállalták-e át a termékdíjat.
  • Aki külföldről szerzett be termékdíjköteles árut (valamennyi termék, a kenőolaj is), az ekáeres tranzakcióban külföldről szállított áru címzettjeként szerepel és nem foglalkozott a termékdíj adózás kérdésével, neki viszont ajánljuk, hogy a legrövidebb időn belül kezdjen hozzá, ugyanis a tavalyi évben kötelezettsége keletkezett.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek