Az első fecske

Trautmann Balázs   ·   2018.07.30. 16:00
singapore_airbus_kislid

A 9V-SGA lajstromjelet viselő, 220-as gyári számot kapott kéthajtóműves géppel az elkövetkezendő hónapokban még további repülési teszteket hajtanak végre, mielőtt szolgálatba áll majd a légitársaság kiterjedt hálózatában, várhatóan már idén októberben.

Az A350-900ULR (Ultra Long Range, azaz ultrahosszú hatótávolság) típusváltozat maximális felszállótömege 280 tonna, így a többlet üzemanyagnak köszönhetően hatótávolsága közel 18 ezer kilométer, amely nagyjából 20 óra repülési időt tesz lehetővé. A mérnökök munkájának köszönhetően úgy képes 24 tonnával több kerozint feltankolni, hogy ahhoz nem kellett újabb üzemanyag-tartályokat beépíteni, csak a már meglévő rendszeren módosítani. Ezzel a tervezési, gyártási és a típus berepülési programja is sokkal költséghatékonyabb lett.

Az első példány kigördül a festőműhelyből (forrás: airbus.com)

A jelenlegi tervek szerint a Singapore Airlines októberben elsőként a Szingapúr-New York útvonalra (Newark repülőterére), majd november másodikától a Szingapúr-Los Angeles járatpárra használja majd az új, „hosszú lábú” Airbus-okat. Méghozzá elég agresszívan: az SQ37 és SQ38 pár először heti háromszor, majd november kilencedikétől naponta közlekedik, s ehhez szerdán, pénteken és vasárnap egy további járatpár is (SQ35/SQ36) is társul majd. Az egy leszállásos Szingapúr-Szöul-Los Angeles járat pedig november 30-án megszűnik.
Ennek fényében érdekes, hogy a szintén a Star Alliance-ba tartozó amerikai United Airlines megszünteti szingapúri járatát és helyette napi kétszer repül majd San Francisco-ból Szingapúrba.

A hét megrendelt, jelenleg már gyártás alatt álló A359ULR beérkezése után pedig a Szingapúr-San Francisco vonalon várható járatsűrítés, ahol jelenleg az „alap” A350-900-eseket használják, melyből harminckilencet rendeltek meg és huszonegyet vettek át. Itt heti három járatot teljesítenek majd az A350-900ULR-ek.

Ugyanaz a festőműhely, a fotó a flightglobal.com-oldalon jelent meg

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek