Az Emirates megint meglépte: Dubaj–Athén–Newark – és Budapest?

iho   ·   2017.03.14. 11:15
cim777fhegy

Az Emirates elindította az Athénon keresztül naponta közlekedő járatát Newark és Dubaj között. Az Egyesült Államok és Görögország közötti útvonal megnyitásával kizárólag az Emirates nyújt egész évben naponta közlekedő szolgáltatást a két ország között – olvasható a légitársaság közleményében. Newark az Emirates tizenkettedik államokbeli célállomása, amely a Dubajt és a John F. Kennedy Nemzetközi Repülőteret összekötő, naponta négyszer közlekedő járatot kiegészítve szolgálja ki az Egyesült Államok ezen területét. A Newarkból és Dubajból induló utasoknak lehetővé válik, hogy Athénban fejezzék be útjukat, vagy folytassák a repülést a végső célállomásra. Az Emirates a General Electric GE90 hajtóművekkel felszerelt, szélestörzsű Boeing 777-300ER-rel szolgálja ki az útvonalat, az első osztályon nyolc ülést, business osztályon negyvenkét ülést, economy osztályon háromszáznégy ülést, valamint tizenkilenc tonnás cargo kapacitást kínálva.

Hubert Frach, az Emirates nyugati kereskedelmi működésért felelős alelnöke a portálunknak is eljuttatott közleményben azt hangsúlyozza, hogy „más légitársaságok által mellőzött útvonalon” kínálja az Emirates a maga termékét, magyarán egy ki nem szolgált várospár között állít be járatot (a görög főváros, illetve New York és zónája között 2012-ben repült utoljára közvetlen járat). Teszi ezt annak a terjeszkedési politikának részeként, amely a társaságot globális hálózatként képzeli el a jövőben, egyáltalán nem csak Dubajól induló és oda érkező útvonalakra. Ennek első lépéseként lép be azokra az „üres” vonalakra, amelyeknek ugyan van egy dubaji kiinduló pontja, de az igazán lényeges szakasz a másik: az első ilyen járata a Dubaj–Milánó–New York volt. Mint korábban jeleztük, az ilyen járatokat az Emirates az úgynevezett ötödik szabadságjog alkalmazásával indítja, ami lehetővé teszi, hogy egy légitársaság két olyan pont között is működtessen járatot, amelynek egyike sem a saját bázisa, ha viszont a járat kiinduló pontja az anyaországban van.

Arról is hírt adtunk, hogy sokak reményei szerint hasonló elhatározásra juthat az Emirates Budapest esetében is, hiszen itt is egy ki nem szolgált városközi lehetőségről van szó: Dubajból Budapestre járnak a 777-esek, innen pedig akár indulhatna is tovább a járat a Kennedy vagy Newark felé. A légitársaság a korábbi kérdésekre reagálva nem kötelezte el magát a járatnyitás mellett, de érzékeltette, van ilyen lehetőség és léteznek róla tárgyalások.

Az Emiratesnek ez a sikeresnek látszó és intenzív terjeszkedési politikája azonban nem tetszik annyira az Egyesült Államokban: mint korábban jeleztük, már eddig is erős volt a tiltakozás a három nagy, a Delta, az American és a United részéről amiatt, hogy a washingtoni adminisztráció nem lép fel erőteljesen az Öböl-trió észak-amerikai térnyerése ellen, holott az Emirates, az Etihad és a Qatar az amerikai cégek szerint olyan állami támogatásokban részesül, ami kizárja a fair piaci versenyt ebben az értékes szegmensben.

Az Emirates játszmája azonban különösen irritálja az amerikai oldalt, olyannyira, hogy a Dubaj–Athén–Newark járat célállomásán, Newark egyik terminálján a United alkalmazottai tüntettek a „tisztességtelen verseny” ellen. A tiltakozók szerint 1 millió 200 ezer amerikai munkahelyét veszélyezteti az Öböl felől a kormánytámogatások révén erősödő konkurencia, és Trump elnök közbelépését kérik, csak úgy, mint New York és New Jersey államok képviselőinek levele. Nos a Dubaj–Athén–Newark járatnyitás nyilván épp azért különösen fájdalmas az amerikaiaknak, mert ha a légitársasági alkalmazottak rá szavaztak, azt épp annak az ígéretnek a jegyében tették, hogy Trump elnökként védi az amerikai munkahelyeket és gátat szab az államilag dotált konkurenciának. Azonban az elnök ebben az ügyben (sem) tudja a jelek szerint betartani, amit jelöltként nyilatkozott.

Az Öböl-menti cégek természetesen cáfolják az állami segítség tényét, illetve ugyanilyen támogatásokat vélnek felfedezni az amerikai versenytársak ténykedése mögött, miközben az Emirates többször jelezte, az általa fenntartott amerikai járatok csak jót tesznek az Egyesült Államok állampolgárainak: nem egyszerűen utazási lehetőségekről van szó, hanem gazdaságélénkítő kereskedelmi kapcsolatokról. „Az Emirates több mint 16,1 millió utast szállított az egyesült államokbeli járatain a New York-i útvonal 2004-es indítása óta... Az Emirates SkyCargo hetente megközelítően 650 tonna amerikai exportárut szállít – beleértve az autóalkatrészeket New Yorkból, almát és cseresznyét Seattle-ből, valamint olaj- és gázberendezéseket Houstonból –, serkentve a kereskedelmet és új piacokat nyitva az amerikai vállalatok számára szerte a Közel-Keleten, Afrikában és Ázsiában” – hangsúlyozza a közlemény.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.