Az ipari futár

Kemsei Zoltán   ·   2014.02.07. 21:15
00

Sokáig lapult Kelenföld kocsiszín mélyén az 1428-as pályaszámú villamos. Budapest jelenleg futó legöregebb típusa (a még közlekedő nullszériás kocsikat 1967-ben gyártották, az utolsók is 1978-ban hagyták el a Kőbányai úti gyárudvart), és főleg annak gyengeáramú rendszere sok fejtörést okozott a tervezőknek, szerelőknek. Ezzel együtt a teljes felszereltséget nem fogja elérni a sorozat: kijelző csak belül lesz, és természetesen a hangos utastájékoztatás is működni fog.

Az 1428-as a Gellért téri ívben...<br>(Berky Dénes felvételei)

Miközben a Tatra kocsik egyre másra készülnek el, és három viszonylat (12-es, 18-as, 59-es) már teljesen Futár-kompatibilis, a Ganz csuklósok első példányának üzembe helyezése szinte a célegyenesben történt – a teljes rendszer kiépítését ugyanis tavaszra ígérik. A jelen elvárásokhoz képest korszerűtlen gyengeáramú rendszeren kívül még a csatlás rendszerét is át kellett alakítani, továbbá – a két vezetőállás miatt – minden rendszert duplán kellett beszerelni.

...és a Bútorváltó felé közeledve

Az első fecske, az 1428-as február 7-én, pénteken állt ki először próbaútjára Kelenföld kocsiszínből – bár előző nap egy rövid időre kidugta már az orrát a szabadba. A sikeres tesztek után következhet a többi kocsi korszerűsítése is. A Ganz csuklósokra mindezeken felül a forgalomból kivonás, selejtezés sora vár, a sikeres budapesti villamostender után ez a folyamat felgyorsulhat.

Szép csendben felbukkannak a futáros kocsik az 1-es vonalon is<br>(a szerző felvétele)

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek