Az olasz vasutasok megtartanák az Alitaliát

iho.hu   ·   2018.11.05. 19:19
fs-alitalia-400

A tönkrement és 2017. májusában válságkezelésbe vett Alitalia iránt több érdeklődő is van. Az Easyjet és a Delta egyaránt szeretné megkaparintani magának a társaságot, amit egy 2018. április törvény szerint október végéig értékesíteni kellett volna és a cég 2018. december 15-éig az áthidaló kölcsönbe kapott kilencszázmillió eurót is vissza kellene fizesse az állami költségvetésnek.

A tavaszi választások miatt azonban porszem csúszott a gépezetbe és erre még nem került sor. Az új miniszterelnök, Luigi di Maio – amellett, hogy az idén érkezett Toninelli infrastruktúra- és közlekedési miniszterrel lefejeztette az Olasz Államvasutak (FS) vezérkarát – nemrégiben olyan javaslattal is előállt, hogy olasz állami vállalatok álljanak össze az Alitalia megmentéséért, így a többségi tulajdonrész országon belül maradhatna.

Már többször pedzegették, hogy az FS partneri kapcsolatba léphetne valamely nemzetközi légitársasággal, de az Alitalia felvásárlásához egyedül gyenge. A lehetséges olasz partnerek viszont egyelőre nem kívánnak betársulni a játékba. A Lufthansa pedig újabban kijelentette, hogy számukra kizárt minden olyan befektetés, ahol egy állami céggel kell közösködni.

Pedig az FS már több nagy volumenű érdekeltséggel bír. 2017-ben átvették a becsődölt görög állami Trainose vasúttársaságot, felvásárolták a második legnagyobb olasz vasúttársaságot, az ugyancsak csődfelügyelet alá vont FSE-t és a negyvennégyezer kilométeres autópálya-hálózatot kezelő ANAS-t is. A baljósok szerint azonban mindezek a lépések nincsenek összhangban az FS piacalapú stratégiájával.

A Trenitalia Frecciarossa 1000-es típusú nagysebességű szerelvénye (forrás: railwaygazette.com)

Ettől függetlenül az FS most egy jogi kötelezettségekkel nem járó bejelentésben hivatalosan is megerősítette, hogy érdekelné az Alitalia felvásárlása. Lehetséges, hogy az átruházáshoz új céget kellene létrehozni, amit kétmillió euróval tőkésítene fel a vasúttársaság, vagy a Toninelli-féle minisztérium, amelyik cserébe tizenöt százalékos tulajdonhányadhoz jutna a légitársaságban. Ezt a lehetőséget azonban a kormány nem ítéli meg egységesen pozitívan.

A vasúttársaság lépése viszont két nappal azt követően történt, hogy di Maio kijelentette: az állami cégektől rövid távon harmincöt milliárd eurónyi befektetésre van szükség ahhoz, hogy fellendítsék a stagnáló olasz gazdaságot. Az ország nagyon rossz helyzetben van azok után, hogy az Európai Bizottság elutasította a 2019. évi költségvetési tervezetét, mert az államháztartási hiány meghaladja benne a 2,4 százalékot.

Amióta válságkezelés alatt áll, az Alitalia javított hatékonysági mutatóin a költségek csökkentésével és csak 2018. harmadik negyedévében 4,6 százalékkal növelte bevételeit. Az FS (vagy di Maio) elképzeléseibe azonban még az EU versenyhatósága is beleszólhat, mert ha az FS tulajdonába kerülne az Alitalia, akkor félő, hogy túl sok hatalom és erőforrás összpontosulna egyetlen állami cég kezében.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek