Az új Boeing Japánban: nehéz szülés, szeretett gyermek

iho/repülés   ·   2011.07.07. 18:00
B_787ANA_kicsi_cr

Már a Japánba való átrepülés is a normál feltételek közti, menetrend szerinti járatot szimulálta. A nyolc és fél órás repülést a gép Mach 0,85-ös utazósebességgel és 40 ezer láb utazómagasságon hajtotta végre, a japán és amerikai személyzet szerint eseménymentesen. A fedélzeten a Boeing tesztmérnökein kívül azok a japán karbantartók és földi kiszolgálók utaztak, akik az előző hetekben Seattle-ben gyakorolták a géppel kapcsolatos földi műveleteket.

A kibocsátó légitársaság, az ANA, All Nippon Airlines színeiben Tokióba érkezett ZA-002 jelzésű példány azonban még csak kívülről látszik „normális” repülőgépnek, belül a kabinban a kényelmes ülések és a szórakoztató elektronika helyett továbbra is műszerállások, mérnöki munkahelyek vannak, és már működik az a telemetrikus rendszer is, amely a repülés adatait folyamatosan küldi a légitársaság központjának – a Csendes-óceán közepéről is. A fedélzeten lévőknek viszont sztyuvik híján még maguknak kellett felmelegíteniük az ebédjüket is.

A forgalmi próbarepülések, amint ezt korábbi cikkünkben is jeleztük, a héten Japánban belső útvonalakon zajlanak, és a 787-esek a forgalomba állítás után is egy jó ideig még belső járatokat teljesítenek Japánban. De a friss információk szerint  még ebben a pénzügyi évben, ami a légitársaság számára 2012. március 31-ével zárul, az ANA  a típust az európai és amerikai interkontinentális vonalakon is beállítja majd, addigra már 14 Dreamliner repül a japán légitársaság színeiben a megrendelt 55-ből.

A forgalomba állítás ütemezése azoknak a tízezreknek, lelkes repülőbarátoknak is fontos információ, akik egy-egy ilyen alkalommal, amikor vadonatúj típus áll szolgálatba, világszerte keményen versenyeznek, hogy jegyet szerezzenek az első járatok egyikére.

A 787-es üzleti sikerével kapcsolatban azonban továbbra is szkeptikus vélemények olvashatók. A rendelésállomány az új, még forgalomba nem állt típushoz képest elképesztően magas, egészen pontosan 835 gép, de a kibocsátás több éves csúszása miatt a Boeing sok légitársaságnak kénytelen súlyos kompenzációt fizetni. Az ANA elnöke az összegről nem volt hajlandó nyilvánosan beszámolni. Shinichiro Ito viszont egy régi japán mondást idézett azzal kapcsolatban, hogy a légitársaság több, mint hét éve írta alá a megrendelést a gépre: „amilyen nehéz a szülés, annál szeretettebb a gyermek”. Jim Albaugh, a Boeing kereskedelmi gépekért felelős alelnöke szerint a 787-es teljesítménye és kiváló tulajdonságai megbocsáthatóvá teszik az ANA számára a késést.

Továbbra is döntő kérdés a gyártás ütemének felgyosítása, ezügyben fontos hír, hogy megérkezett a Kansas állambeli  Wichitába az első komplett 787-es szárnypáros, itt indul ugyanis a gép második gyártósora.

Kapcsolódó hírek