Az újrahasznosításban erősít az ÉHÖT

Joó Ferenc   ·   2018.02.16. 08:45
szelektiv-400

Szerdai sajtótájékoztatóján jelentette be az Észak-Balatoni Térség Regionális Települési Szilárdhulladék-kezelési Önkormányzati Társulás (ÉHÖT), hogy hárommilliárd forintos fejlesztés zajlik a társulásnál, amely révén remélhetőleg jelentősen nőni fog a begyűjtött újrahasznosítható hulladék aránya. A királyszentistváni hulladékválogató üzem kapacitásának növelésével negyven százalékkal növekszik majd az energetikai újrahasznosításra kinyert hulladék mennyisége.

A társulást 2006-ban hozta létre százötvennyolc települési önkormányzat részvételével. A szelektíven gyűjtött hulladék kivételével az úgynevezett vegyes hulladék az összes résztvevő településről a királyszentistváni hulladékválogatóba kerül, amely 2013-ban kezdte meg működését. Jelenleg ez Magyarország legmodernebb hulladékkezelő rendszere, amely háromszázezer ember évi nyolcvanezer tonna vegyes hulladékát kezeli.

A válogatóüzemben egy optikai berendezés válogatja szét a hulladékot. Sajnos, a lakosság hozzáállása messze elmarad az elvárhatótól, így a vegyes hulladék is tele van műanyag- és fémhulladékkal, de akár építési törmelék is kerülhet az üzembe. A válogatás során a bekerült hulladék egy része energetikai hasznosításra, másik része töltő- vagy fedőanyagként kerül újrahasznosításra, mechanikai vagy biológiai kezelést (tömörítést, komposztálást) követően. A bekerült hulladék közel egyharmada viszont már nem hasznosítható tovább, így a szomszédos depóniába kerül.

A jelenleg zajló fejlesztés következtében az energetikai újrahasznosításra (fűtőműben való elégetésre) kiválogatott hulladék mennyisége negyven százalékkal növekszik, így a mostani tizenöt százalék helyett már a telepre bekerülő hulladék egynegyede kerül majd ily módon újrahasznosításra. Tartalék berendezés beszerzésével a válogató kapacitását is bővítik, amire részben azért van szükség, hogy a gépek meghibásodás esetén ne álljon le a válogatás folyamata.

(forrás: veol.hu)

A beruházás másik részeként hulladékudvarok létesülnek Veszprémben, Ajkán, Zircen, valamint ötven százalékkal bővítik veszprémi hulladékválogató kapacitását, de szereznek be új gyűjtőedényeket és járműveket is. Fontos eleme a projektnek a szemléletformálás, mivel a lehetőségekhez képest jelenleg sokkal kevesebb hulladékot tud az ÉHÖT szelektíven begyűjteni, a lakosság nem gyűjti elkülönítve a háztartási hulladékot.

A társulás a korábbi beruházások kapcsán vállalta az újrahasznosítható hulladék arányának növelését és ennek érdekében folyamatosan fejlesztik is a rendszert, de a jelenlegi az eddigi legnagyobb beruházás. A közel hárommilliárd forint legnagyobb része uniós támogatásból származik KEHOP 3.2.1 pályázat eredményeként, a háromszázmillió forint önrészt egyéb állami hozzájárulások teszik ki. Az ÉHÖT célja, hogy csökkenjen a hulladékkezelés környezetterhelő hatása, de a fejlesztés fontos lépés az újrahasznosítható hulladék arányának növelését célzó uniós irányelvek teljesítése érdekében is.

Hogy néz ki jelenleg a szelektív hulladékgyűjtés az ÉHÖT területén? A tömbházakban lakó lakosok a szelektív hulladékgyűjtő szigetekre vihetik a külön gyűjtött műanyag-, üveg- és papírhulladékot. Családi házaknál külön erre a célra szolgáló műanyag zsákokba kerül vegyesen a műanyag- és fémhulladék. A papírhulladékot kötegelve lehet kihelyezni a szelektíves műanyag zsák mellé. A lebomló háztartási és kerti hulladék kezelését elsősorban az ingatlan-tulajdonosoktól várják el, de lehetőség van a hulladék beszállítására a helyileg illetékes hulladéktelepre is.

Országosan még nem alakult ki egységes hulladék-kezelési rendszer. Vannak olyan települések, ahol a szolgáltató a kötegelve kihelyezett zöldhulladékot is elszállítja, más területeken nem. A szelektív hulladékgyűjtésben rejlő potenciál kihasználása több szempontból is fontos lenne: kevesebb anyag kerül végleges lerakásra, több újrahasznosított energia áll rendelkezésre, így kevesebb fosszilis tüzelőanyagra van szükség. Ugyanakkor itt is igaz, hogy legfontosabb a megelőzés lenne.

(fotó: tapolcaiujsag.hu)

A legjobb hulladék az, amely nem is jön létre. Ebből a szempontból fontos lenne a többutas csomagolások arányának növelése: műanyag flaskák és alumínium dobozok helyett az üvegből készült palackok használata, a rengeteg műanyag csomagolóanyag helyett kevesebb csomagolás papírból, biológiailag lebomló műanyagból. A globalizációnak köszönhetően a termékek nagyon kedvező áron kaphatók, azok nagy részét a csomagolás költsége teszi ki. A gyártók megengedhetik maguknak, hogy fényűző csomagolást használjanak, ugyanakkor a fölrészek közötti szállítás miatt rá is vannak kényszerítve a termékeket jól megvédő csomagolásra.

Az így előállított rengeteg csomagolóanyag adja a háztartási hulladék legnagyobb részét. Ennek olcsó kezelésére legalkalmasabbak a nagy, központi hulladékválogató üzemek, amelyek létrehozása viszont rendkívül sok pénzügyi forrást igényel. Emiatt a hulladék nagy távolságokat tesz meg (például Tapolcától Királyszentistván hatvan kilométerre található), ez azonban még mindig elenyésző távolság a Kínából Magyarországra szállításhoz képest.

Alighanem sokat változtatna a globális kereskedelmi gyakorlatokon, és vélhetően kedvező hatással lenne a környezetre azon utópisztikus elképzelés, ha elő lenne írva, hogy a hulladékot ott kell feldolgozni, ahol előállították. Ez esetben ugyanis már vélhetően nem érné meg nagy távolságokból szállítani a túlcsomagolt termékeket, de legalább törekednének a minél kevesebb csomagolóanyag használatára. Addig marad a „szennyező fizess!” elv, amelyet szintén nem sikerült még beépíteni a hétköznapi gyakorlatba.

A hétköznapi gyakorlat kulcskifejezés. A legnagyobb változást ugyanis mi magunk tudjuk előidézni azzal, ha környezettudatosan vásárolunk és külön gyűjtjük a különféle hulladékokat és komposztálunk, mindez mindennapi rutinfeladatunkká válik. Jelenleg még mindig túl olcsó a hulladékszállítás és míg vannak olyan háztartások, ahol rá vannak kényszerülve minden anyag újrahasznosítására,  a társadalom egyes rétegei nem érzik meg bőrükön a havi párezer forintos hulladékszállítási költséget és így nincsenek anyagilag érdekeltté téve a hulladék szelektív gyűjtésében.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek