Az utolsó vágányzárak

iho   ·   2015.12.04. 15:43
00kicsi

December 7-étől menetrendváltásig még jó néhány vasútvonalon találkozhatunk forgalomkorlátozással.

A Széchenyi-hegyi Gyermekvasúton továbbra is tart a pályafelújítás, december 23-áig Hűvösvölgytől Szépjuhásznéig közlekednek a vonatok, az alsó szakaszon dolgoznak.

Folytatódik Székesfehérvár állomás átépítése is, emiatt az új menetrend életbe lépésétől egészen január 28-áig várhatók korlátozások. Változik a 20-as, 29-es, 30a és a 30-as vonalak menetrendje, Székesfehérvár és Sárbogárd között pedig autóbuszok szállítják az utasokat.

Székesfehérvár nyugati váltókörzete már elkészült, jön a folytatás (Vörös Attila felvétele)

Mezőzombor és Nyíregyháza között végeznek pályakarbantartást december 6-ától 11-éig éjszakánként, ezért Szerencs és Nyíregyháza között a Tokaj és a Takta intercityk, valamint december 6-7-én Szerencs és Tokaj, 8-9-én Tokaj és Görögszállás, 10-11-én Görögszállás és Nyíregyháza között a késő esti és kora reggeli személyvonatok helyett közlekednek autóbuszok.

December 12-éig a 100-as vonal menetrendje is módosul, továbbá a Bihar IC sem közlekedik ebben az időben.

Békéscsaba állomás átépítése miatt a Budapest–Szolnok–Békéscsaba–Lőkösháza és a Szeged–Békéscsaba vonalon változik a menetrend, az Újszeged felől érkező vonatok csak Kétegyháza állomásig közlekednek, Kétegyháza–Mezőhegyes között autóbuszok közlekednek.

A 150-es vonalon Ferencváros és Soroksár között december 11-éig végeznek karbantartást, egy esti és egy hajnali vonatot autóbusszal helyettesítenek. December 9-éig tart a Kisszállás–Kelebia vágányzár, Kiskunhalastól Kelebiáig néhány vonat helyett buszok közlekednek.

A vágányzári menetrendekről részletesen a MÁV Csoport honlapján tájékozódhatnak.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek