Azerbajdzsánba szállíthat háló- és étkezőkocsikat a Stadler

iho   ·   2014.06.15. 13:45
400px_ady_stadler_halo

A Stadler és az azeri vasút (ADY) által aláírt szerződés a svájci gyártó első üzlete a kaukázusi országban. A napokban bejelentett, százhúszmillió svájci frank értékű megállapodás egy további hetven hálókocsira szóló opciót is tartalmaz. A kontraktus értelmében a Stadler altenrheini üzeme 2016 közepe és 2017 közepe között ötféle kocsitípusból szállít az ADY-nak, valamint alkatrészeket és az azeri karbantartó személyzet képzését is biztosítja.

Peter Spuhler, a Stadler Rail tulajdonos-vezérigazgatója a bejelentés kapcsán elmondta, a vállalat számára lényeges az új járművek fejlesztése és az új piacok felderítése, mivel ez az egyetlen lehetőség arra, hogy a svájci üzemegységek teljes kapacitását középtávon is a kihasználhassák. A FÁK-államok piacán jelentkező keresletnövekedés stratégiai fontosságú a Stadlernek, mivel Nyugat-Európa pénzügyi helyzete miatt csökkent a kereslet az eddigi piacokon.

A nyomtávváltós Stadler-járművek három tízkocsis szerelvény formájában fognak közlekedni 2015-től Baku és Isztambul között<br>(látványterv: Stadler Rail)

Az International Railway Journal arról ír, hogy a harminc kocsi öt kivitelben kerül Azerbajdzsánba. A három elsőosztályú hálókocsi tizenhat ágyat kínál, minden kupéban saját WC-vel és zuhanyfülkével. Másodosztályú hálókocsiból tizennyolc készül, ezeken egyenként harmincnégy hálóhely, egy WC és egy zuhanyfülke lesz. Építenek három, félig első-, félig másodosztályú hálókocsit is, húsz ággyal, kifejezetten családok számára kialakított fülkékkel. További három hálókocsin lesz egy mozgáskorlátozottak számára megfelelő, és négy másodosztályú fülke, egyenként négy ággyal, valamint egy személyzeti fülkével. Hogy a hosszú utazások alatt helyben is lehessen mit fogyasztani, három, egyenként huszonnyolc ülőhelyet biztosító étkezőkocsit is legyártanak.

A járműveket az ADY a Baku–Tbiliszi–Karsz–Isztambul útvonalon, tízkocsis szerelvény-összeállítással (egy első-, hat másod-, egy első/másod-, egy mozgássérült-részleges és egy étkezőkocsival) tervezi felhasználni a törökországi Karszt és a grúz fővárost, Tbiliszit összekötő vonalszakasz 2015-ös átadását követően. A három szerelvény vonatonként 257 fekvőhelyet nyújt. A légkondicionált kocsikon ellenőrzött emissziójú WC-ket használhatnak majd az utasok, az áramfejlesztő generátorok pedig akár egy teljes is napig képesek villamos energiát biztosítani.

A kocsiszekrények alatt a DB és a RAFIL (Radsatzfabrik Ilsenburg GmbH) által közösen kifejlesztett, Type V-ös rendszerű, állítható nyomtávú forgóvázak fognak gördülni, amelyek „tudását” a Grúziában található Akhalkalakinál lehet majd kiaknázni, mivel a normál és az 1520 milliméteres széles rendszerű vasútvonalak ott érnek össze – számol be a Railway Gazette.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek