Bagdadi bravúr: rakétatalálat, kényszerleszállás

iho   ·   2013.11.22. 15:00
cim

A Paris Match büszkén közölte le két nappal később az exkluzív felvételeket a támadásról

Bagdad repülőtere tíz évvel ezelőtt, a második iraki háború végeztével nem számított épp a legbiztonságosabb repülési helyszínnek. A „formális” háborúnak ugyan már vége volt, de a valóságos háború még nagyban zajlott, amelyet az iraki ellenállók folytattak – de mint a történtek jelezték, nem feltétlenül csak a katonák ellen. Azt azért lehet tudni, mi a katonai gép és mi nem: a tíz évvel ezelőtt, 2003. november 22-én reggel Bahreinbe induló Airbus A300B4-203F oldalán nagy betűkkel díszelgett a DHL jelzése. Ennek ellenére egy fejaddin csoport, egy francia újságíróhölgy, a Paris Match riportere, Claudine Vernier-Palliez társaságában lőtt ki két vállról indítható rakétát a fegyvertelen teherszállítóra.

A történet innentől kezdve a földi oldalon kissé zavaros. A megjelent cikkből először kiderül, hogy a csoport vezére az akciót előző nap már bejelentette az újságírónőnek: le fognak lőni egy polgári cargogépet, amelyik a gyűlölt amerikai katonák leveleit viszi Bagdadból. A beszámoló következő részében, az akció részletes leírásában pedig azt olvassuk, hogy nem volt kivehető, milyen gépre indítják a rakétákat, a hölgy az akció után a sajtóból tudta volna meg, hogy az a gép, amit „barátai” célba vettek, nem volt katonai. Későbbi (nem francia) magyarázatok szerint épp a riporternő jelenléte késztette a csapatot arra, hogy valami látványos nagy lelövéssel próbálkozzon.

A második, régebbi típusú rakéta nem találta el a gépet

A repülőtér használói persze tudták, hogy a fel- és leszállás veszélyes, és azt is, hogy a támadók nemigen válogatnak. A startoló Airbus is intenzíven emelkedett, fedélzetén a háromfőnyi személyzettel. A rájuk kilőtt két rakétából csak az első talált, egy Sztrela 14-es. A teherszállító 2450 méter magasan volt, a rakéta a bal szárny külső részét találta el, a következmények közül a legfontosabb nem is az volt, hogy „elment” a gép egyik oldalán a csűrő, hanem hogy a becsapódás után elment a hidraulika is, méghozzá a teljes rendszer, mindhárom kör; a másik súlyos következmény az volt, hogy a bal szárnyvégből ömlött az üzemanyag, a harmadik, hogy a fékszárny kibocsátásáról nemigen álmodhattak a pilóták.

Több mint tíz percig bukdácsolt égő szárnnyal az A300-as

De a gép még repült. Igaz, valami iszonyatos hullámvasút-üzemmódban, hol leadva, hol felvágva az orrát, de repült: ami elég biztosan működött, az a két hajtómű volt. A személyzet: két belga pilóta, a 38 éves Eric Genotte kapitány, a 29 éves Steeve Michielsen első tiszt, és az 54 éves brit fedélzeti mérnök, Mario Rofail nem adta fel. A civil repülés történetében harmadszor próbálkozott egy sérült gép személyzete azzal, hogy csak a hajtóművek erejével helyettesítse a gép aerodinamikai kormányait. Kitapasztalták, mekkora gázzal repül a gép viszonylag nyugodtan, mikor kezdene irányíthatatlan állásszögemelésbe és mikor adja le az orrát, de közben némi aszimmetrikus tolóerővel kellett kiegyensúlyozniuk nem egyszerűen azt, hogy a bal szárny egy része hiányzik, hanem hogy közben a bal tankból nagy sebességgel „fogy” az üzemanyag. Viszont erősen hozzájárult a viszonylag stabil repüléshez, hogy vészkibocsátással sikerült kiengedni a futókat. Tíz percig bukdácsoltak a levegőben, amíg úgy érezték, képesek lesznek végrehajtani a visszatérést a pályára, és letenni a gépet.

Földetérés után a teherszállító lerohant a pályáról, de a futók nem törtek ki, a reptéri szolgálatok pedig már várták a sérült gépet

Ami majdnem tökéletesen sikerült. Széles ívű fordulóval közelítették meg a pályát, hosszú és lapos bejövetel volt meglehetősen nagy, 225 csomós sebességgel. A pilóták ugyanis tudták, hogy a hajtóművek teljesítményét nem szabad visszavenni, csak valami óvatos süllyedésig, ha túlságosan visszahúzták a gázkarokat, a gép leadta az orrát. 120 méter körül erős turbulenciába kerültek, a jobb szárny lebillent, amit sikerült gázadással kiegyensúlyozni, de ekkorra már eltértek a pálya tengelyétől. Átstartolásról azonban szó sem lehetett, a pályán értek földet, de szinte azonnal le is futottak róla, a fedélzeti mérnök ugyancsak azonnal kapcsolta a sugárfékeket, és a gép hatalmas porfelhő közepette ezerméteres rohanás után megállt.

Ilyen egy rakéta nyoma egy szárnyon

A bátor személyzet később megkapta a Gordon-Burge emlékérmet és a Flight Safety Foundation, a nemzetközi Repülésbiztonsági Alapítvány kitüntetését. A pilóták folytatták a repülést, a fedmérnök nyugdíjba ment, a gépet pedig a beszívott por miatt tönkrement hajtóművek nélkül, porlepetten, lefestett felirattal még két évvel ezelőtt is ott látták a bagdadi reptér valamelyik távoli szögletében. A United Airlines 232-es járatának (DC–10, Sioux City) és a DHL-Airbus bagdadi kalandjának története erősen elgondolkodtatta a mérnököket, és az óceán mindkét partján megkezdődött olyan repülésvezérlő szoftverek kidolgozása, amelyek az aerodinamikai kormányok hiányában a hajtóművek aszimmetrikus tolóerejével irányítják a gépet.

A külső tartály is megsérült

Claudine Vernier-Palliez szerepének tisztázására sokan az újságírószakma részéről is vizsgálatot követeltek az „exkluzív interjú” ügyében, de ő, a „Nagy Riporter”, aki beutazta a világot „humánus lélekkel teli tudósításokért”, továbbra is jeles tagja a francia újságíró-társadalomnak, legutóbb rajongó könyvet írt a békeszeretet egyik méltó szimbólumáról, a dalai lámáról.

Ez volt az első teljesen sikeres, csak hajtóművekkel kormányzott kényszerleszállás

A történethez még az is hozzátartozik, hogy a tavalyi líbiai háború egyik legkellemetlenebb következménye az volt, hogy a Kadhafi diktatúráját megdöntő lázadás, majd az azt követő zűrzavar közepette becslések szerint több ezer vállról indítható föld-levegő rakéta tűnt el a hadsereg raktáraiból, és sokan attól tartanak, hogy valahol valakik ezeket ugyanúgy fel akarják használni, akár katonai, akár civil repülőszerkezetek ellen, hasonlóan azokhoz, akik tíz évvel ezelőtt a bagdadi repülőtér mellett várták a felszálló teherszállítót.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek