Balaton, motorosok, közlekedésbiztonság

Andrassew Dávid Igor   ·   2012.06.11. 15:30

Június első hetén tartották a 13. Harley Davidson Open Road fesztivált Alsóörsön. A számos vasparipa, sőt, kinézetük és méretük alapján vassárkány táborában a Nemzeti Közlekedési Hatóság is megjelent egy rendezvénysátorral.

A tétova szemlélő első blikkre azt gondolhatja, hogy egy ilyen szervezet egy macsó fesztiválon csak gúny tárgya lehet. Ha már nem annyira tétova, hanem kicsit odafigyelőként nézzük, máris okafogyottá válik a feltételezés, és belátjuk: nem szabad elsőre ítélni. Belépve a sátorba ugyanis egyből feltűnik, hogy igenis érdekes a téma. És nem csak a gyerekeknek, hanem a bőrszerkós motorosoknak is. Mintha csak egy randa csokireklámba csöppennénk.

Ők már mindent tudnak, legalábbis amíg újat nem tanulnak<br />(fotók: a szerző)

Az NKH szakemberei kedves mosollyal fogadták a betérőket, akik megismerkedhettek az egy évvel ezelőtt életre hívott, majd májusban újabb szervezetekkel kibővült Élet úton programmal, amelyet a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a Nemzeti Közlekedési Hatóság, az ORFK – Országos Balesetmegelőzési Bizottság és Közlekedéstudományi Intézet közösen jegyez. Aki motoron rója az utakat, egyből megörülhet, ha meghallja, hogy a közlekedésbiztonsági héten társukat, Talmácsi Gábor az Élet úton nagykövetének választották.

A program célja, hogy a gyerekek már kisiskolás korukban megtanulják a helyes közlekedési szabályokat, így, amikor majd hosszú évek múlva eljutnak oda, hogy jogosítványt szerezzenek, már felelős közlekedőként vethetik bele magukat az utak világába. Az élethosszig tartó tanulással, átfogó és egységes szemléletet tanulnak, hogy amikor majd nagyok, sőt szülők lesznek, ők maguk is átadhassák ezt a tudást gyermekeiknek. A siker érdekében szükség van a tanárok felkészítésére is – magyarázta a gyerekek között sürgő-forgó Gulyás Anikó, a Közlekedési Múzeum pedagógusa.

Tülekedés a motorszimulátortnál

A sátorban egy hosszú asztalon féltucat számítógépet is találtunk, amiknek a legkevésbé sem az a szerepük, hogy az amúgy is forró, nyári délutánon fűtsék a teret. Ezeken olyan aktuális KRESZ-vizsgakérdéseket válaszolhattak meg az érdeklődők, amelyek jelenleg szükségesek a motoros jogosítvány megszerzéshez. Motoros fesztivál lévén azt gondoltuk, azok, akik nagy gépeket hajtanak, a kellő tudás birtokában vannak. Mint megtudtuk, több száz kitöltött tesztkérdésre adott válasz közül sok hibás volt. A feladatok célja azonban nem a kioktatás, hanem a tanítás. Éppen ezért a rendszer, ha hibás válasz érkezik, nem csak jelzi a bajt, hanem egy felugró szövegben el is magyarázza, miért tévedett a töltögető.

A vállalkozókedvűek egy tesztpályán is végighajthattak motorjaikkal, amit a helyi tűzoltók a kellő csúszás érdekében lucskosan tartottak, a trópusi forróság ellenére.

Locsolják a tesztpályát

Főleg a gyerekek, de persze mindenki más örömére és okulására élethű motorszimulátorokat is ki lehetett próbálni. Ezek üzemeltetője, a Safety Hungary egyik oktatója, Pelyvás Tamás elmondta, hogy nekik éppen az a feladatuk, hogy nem csak a kezdők, de a gyakorlott, több százezer kilométert jócskán levezetett motorosokat is arra tanítsák ezekkel az eszközökkel, hogyan kerüljenek ki veszélyes szituációkat.

A szimulátor nagyon hasznos, de a cégnél kétnapos tréninget is tartanak azoknak, akiknek fontos a saját és mások élete. Ezeken a felkészítéseken speciálisan erre a célra kialakított, biztonságos járműveken gyakorolhatják a motorosok többek között az esés fortélyait. Ez azért fontos, mert ahogy Pelyvás Tamás is mondta „kétféle motoros van: aki már esett, és aki esni fog”. Ezzel kapcsolatban felvetődött a kérdés, hogy a kemény legényeknek és leányoknak kinéző bőrszerkósok nem érzik-e ezt cikinek. Az oktató erre nevetve azt mondta, hogy szerencsére nem, mert a motorosok között kezd elterjedni, hogy hasznos a felkészítés, így egyre többen jönnek hozzájuk évről-évre. Ha másért nem, legalább azért, hogy felfrissítsék rutinjukat, hogy a téli zimankóban gondosan őrzött motorokkal ne álljanak fejre az első tavaszi napsütésben. A fesztiválon pedig lépten-nyomon ráköszönnek volt tanítványai.

Egy vállalkozókedvű motoros hölgy felolvassa a motorosok tízparancsolatát

Az egyik, legalábbis közlekedésbiztonsági szempontból mindenképpen szimbolikus esemény a motorosok tízparancsolatának kihirdetése volt. Ez olyan szabályok és hasznos tanácsok egyvelege, melyet minden motorosnak érdemes megszívlelnie. A parancsolatok megfogalmazását – akár csak a 2010. évi motoros chartát – az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság kezdeményezte. A szöveg végleges megformálásában a Közlekedéstudományi Intézet, a GRSP Magyarország Egyesület, a motorkerékpárosok képviselői, valamint a Harley Davidson Open Road fesztivál szervezői is segédkeztek.

A motorosok tízparancsolata

1. A motorozás élmény! Olyan közlekedési eszköz van birtokodban, amely sok örömet tud okozni, de tisztában kell lenned a veszélyekkel is!

2. Motorválasztásnál az ésszerűség döntsön! Kérd ki „motort látott” szakember véleményét!

3. A motoron védtelenebb vagy! Viselj megfelelő bukósisakot és védőfelszerelést, minden alkalommal, ha motorozol.

4. Ne kockáztass! Csak akkor ülj motorra, ha mentálisan és fizikálisan is biztonságos vezetésre alkalmas állapotban vagy!

5. Biztonságod, testi épséged jelentősen függ motorkerékpárod műszaki állapotától és karbantartottságától. Ellenőrizd és szervizeld járművedet rendszeresen!

6. Ismerd meg motorodat, légy tisztában saját képességeiddel, fejleszd vezetéstechnikai tudásod! A motorozást nem elég szeretni, rendszeresen gyakorolni kell!

7. Biztonságod legfontosabb pillére a szabályok ismerete és tisztelete, a mindenkori jogkövető magatartás! Vezess defenzíven, hogy mások hibáit is kivédhesd!

8. Tervezd meg utadat! Vezetés közben csak a közlekedésre, valamint a váratlan forgalmi helyzetek megoldására koncentrálj!

9. Utasodért Te vagy a felelős! Vigyázz rá, tájékoztasd őt, és rajta is legyen megfelelő védőfelszerelés!

10. Légy partner a közlekedésben! Közlekedj úgy, ahogy azt saját biztonságod érdekében másoktól is elvárod!

A rendezvény egyik motoros hozzászólója megjegyezte, hogy szerinte egy parancsolat kimaradt. Ez pedig a „Tiszteld motorodat!”. E sorok szerzője szerint a felelősségteljes motorozásnak ennek kellene az alapjának lennie, így semmiképpen sem tizenegyediknek, hanem nulladiknak sorolja.

Kapcsolódó hírek