Baltával aprították a 203-as Tatrát Szegeden

iho/biztos út   ·   2017.05.29. 11:48
203-as_apritva0

Itt a hivatalos SZKT-s jegyzőkönyv!

„14.04-kor esemény: 4/3-ban a 203-as villamos oda irányban közlekedett, utascsere céljából beállt a Dugonics tér (Petőfi sgt.) megállóba, a járművezető megálláskor észlelte, hogy az utasok között van egy zavartan viselkedő személy, aki egy hosszú nyelű baltával akar felszállni a villamosra, ezért csak az első ajtót nyitotta ki a felszálló utasoknak, az említett személy a második ajtótól nem ment előre az első ajtóhoz, ezért a járművezető becsukta az ajtót és megkezdte a kihaladást a megállóhelyről, az ismeretlen személy a megállóból kihaladó villamos negyedik ajtajának hátsó szárnyából a baltájával kiverte az üveget, majd a helyszínt elhagyta, személyi sérülés nem történt, anyagi kár körülbelül 50 ezer forint, a 4-es vonalon Tarján vá–Anna kút között villamosok, Anna kút–Kecskés vá. között autóbusz pótlás (668) eszközölve, 14.25-kor szabadult a helyszín, a 203-as villamos remízbe vonult, bűnügyi szemle végett, jvez. 15.30-kor a rendőrségre irányították meghallgatásra, 14.50-kor 4/3-ba beállt a 213-as V/T, a 4-es vonalon 1 menet kimaradt, a 668-as AB/T 2 menetet teljesített, rendőrség az idegen személy ellen garázdaság miatt eljárást indít, jvez. 17.35-kor végzett a rendőrségen.”

 

Korábban írtuk:

A rendőrség gyakorlatilag azonnal elfogta és őrizetbe vette az elkövetőt, aki vasárnap koradélután akart a baltával a kezében fölszállni a 4-es vonalán közlekedő 203-as Tatrára a Dugonics térnél Kecskés felé. A villamosvezető észrevette, mi van a férfi kezében, és nem engedte föl a járműre. Erre „válaszul” verte be az utolsó ajtó üvegét a tettes.

(fotók: police.hu)

Az SZKT utazási feltételei között egyértelműen le van írva, mi és hogyan szállítható a villamosaikon, trolibuszaikon: a 11. pontban olvasható, „nem szállítható: (...) olyan tárgy, vagy csomag, amely az Utasok testi épségét, biztonságát veszélyezteti.”

A férfi ellene felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

Az SZKT-nál arra várnak, hogy a biztosító végezzen a kárfelméréssel, utána egyből javítják a villamost.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek