Olcsóbb a helybiztosításos vonat, mint az anélküli

Tevan Imre   ·   2011.07.29. 18:00
IMG_1128__110707_Ercsi__V43,1190__k-00

Egy olvasónk keresett meg minket azzal, hogy szerdán a Dráva IC-vel utazott Budapestről Pécsre. A Pincehelynél meghibásodó biztosító berendezés miatt a vonat több mint két óra késéssel érkezett meg a baranyai székhelyre. (A vonalon azóta is történt hasonló eset.) Az utasok érdeklődtek a jegyvizsgálónál, hogy jár-e visszatérítés a tetemes késés miatt a jegy árából.

A kalauz rendkívül határozottan és olvasónk értékelése szerint nem kifejezetten udvariasan azt közölte mindenkivel, hogy „novemberig semmilyen körülmények között nem jár semmilyen visszatérítés, mert e szakminisztérium egy táviratában ezt rendelte el”.

Nos, ahogy ez lenni szokott, a jegyvizsgáló alaposan félretájékoztatta ugyan az utasokat, de volt valami valóságmagva annak, amit mondott, úgy is mondhatnánk, hallott valamit harangozni. A vonalat ugyanis egy hete jelentős károk érték a heves esőzésben, ezért rövid távon egyáltalán nem mentek, azóta pedig csökkentett sebességgel közlekedhetnek a vonatok egyes szakaszokon.

Ezért a MÁV Start úgy rendelkezett, hogy július 26. és november elseje között a belföldi IC vonatokra a felár kevesebb lesz, egészen pontosan az emelt szolgáltatásért járó pótjegyet nem kell megváltani. Az intézkedés logikája szerint ugyanis a komfortfelár egyik oka a rövidebb eljutási idő (a másik a kényelmesebb kocsi), ez pedig nem igazán teljesíthető ebben az időszakban. (Most ne essék szó az e gondolatmenetbe nehezen illeszthető szegedi és balatoni hibridvonatokról.) A belföldi IC-ken a helyjegybiztosítás 140 forintos díját továbbra is meg kell fizetni, hiszen ez továbbra is működik.

A komfortdíjat tehát valóban nem térítik vissza most késés esetén sem, hiszen nem is kérik el. Valószínű erről harangoztak már a jegyvizsgálónak. Arról azonban nem, hogy továbbra is érvényben van az a szabály – és ezt kérdésünkre meg is erősítette a MÁV kommunikációs részlege –, amely szerint „átalány-kártérítés jár: 30-119 perc közötti késés esetén a menetjegy árának – illetve a menetjegy késett vonatra eső részének – a 25 százaléka; a 120 percet elérő vagy azt meghaladó késés esetén pedig az 50 százaléka jár vissza az érintett utasoknak a benyújtott igények alapján.”


Vörös Attila felvételén Ercsi határában igyekszik tartani a menetrendet a Pécs felé haladó IC

 

A szóban forgó vonat késése Pécsig 124 perc volt, így a jegyár fele visszajárt. A kalauz tévedését súlyosbítja, hogy az a vonat, amelyen előadta fél- vagy inkább negyedtájékozottságát, egy nemzetközi IC volt. Márpedig erre nem vonatkozik a komfortdíjat elegendő rendelkezés. Ezen a vonaton a Pécsre utazók nem vehetnek igénybe helybiztosítást, így ezért eleve nem is kellett fizetni, viszont a 220 forintos pótjegyet (amelynek a teljes tartalma tehát komfortdíj) továbbra is felszámítják.

Több startos vagy Start-közeli ismerősnek is felvetettük ezt a problémát, általában a jé, tényleg fordulattal reagáltak. Ebből arra lehet következtetni, hogy a szarajevói IC-k kihagyása a komfortdíj elengedéséből egyszerűen véletlenül történt. Ez persze nem biztos, de az tény, hogy most az a helyzet, hogy a helybiztosítás nélküli, nemzetközi IC-re drágább a jegy mondjuk a főváros és Pécs között, mint a pontosan ugyanilyen szolgáltatást plusz biztos helyet is kínáló belföldi IC-kre.

A jegyvizsgáló többszörösen is rosszul előhozott szabályával szemben tehát visszajár a szerdán a 259-es számú IC-vel utazóknak a teljes jegyár fele (beleértve a 220 forint felét is). Nem tudni, az utasok közül hányat beszélt le a kalauz a pénz visszakéréséről, de az utazástól számított két hétig bármelyik pénztárban megkaphatják, ami jár nekik.

Kapcsolódó hírek