Befejeződött a Rezéti-Duna kotrása

MTI/iho   ·   2015.04.06. 09:38

A Duna magyarországi szakaszának eddig legnagyobb volumenű élőhely-rehabilitációs projektjének kivitelezési szakasza március 30-án a műszaki átadással hivatalosan is lezárult – írta közleményében a Duna-Dráva Nemzeti Park (DDNP). A projekthez a DDNP a Környezet és Energia Operatív Program forrásaiból 725 millió forintos – százszázalékos – támogatást nyert el. A 2014. szeptember 6-án kezdődött és idén február 28-án befejeződött mederkotrást 450 millió forintból végezte el az Aquaprofit Zrt. és a BétaQ Kft. konzorciuma – mondta Parrag Tibor, a DDNP természetmegőrzési osztályvezetője. Hozzátette, hogy a kivitelezés mintegy százmillió forinttal került kevesebbe a tervezettnél.

A munka során a tizennégy kilométer hosszú mellékág 3100 méteres mederszakaszából távolították el a hordalékot. A kotrásra azért volt szükség, mert a feltöltődés miatt a meder felső szakaszán olyan méretű zátonyok alakultak ki, amelyek már közepes vízállásnál is megakadályozták a víz folyamatos áramlását.

A beavatkozás helyszíne, a Rezéti-Duna a XIX. század végén végzett folyószabályozás előtt a Duna főága volt. A folyó érsekacsanádi kanyarulatának átvágása után mellékággá vált, a meder pedig százhúsz évvel ezelőtti méretének tizedére zsugorodott. A kotrás következtében a 30–50 méter széles meder tengerszint feletti magassága 84 méterről 82 méterre csökkent, aminek köszönhetően a víz a Duna alacsony, akár száz centiméteres bajai vízállásnál is be tud folyni a mellékágba. Ezzel a Duna vízhozamának két százaléka juthat a mellékágba, amely így 3500–3700 köbméteres vízhozam esetén hetven köbméter friss vízhez juthat másodpercenként.

A mederkotrással évtizedekre biztosítva lesz a Rezéti-Dunán keresztül feltöltődő ártéri vízrendszerek, a Lassi-tavak, a Malomtelelő, a Decsi-Nagy-Holt-Duna, a Zsubrik-tó, a Janika-tó és a Keszeges-tó összeköttetése is a Dunával. A kikotort hordalékot a főágban, a hajóúton kívül helyezték el, ami javítja a folyó hordalékháztartását.

A Rezéti-Duna kotrásával sikerülhet megakadályozni védett, vízáramlást kedvelő halfajok eltűnését, mint amilyen például a leánykoncér, a magyar bucó és a márna.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk!

Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek