Bekapcsolták a klímát, de akkor miért fűtenek?

iho   ·   2014.06.06. 12:13
276Ecim

Budapestre is megérkezett a nyár, 9:30-kor bekapcsoltuk a klímaberendezéseket a légkondicionálóval felszerelt autóbuszokon, míg a nagykörúti villamosokon és az M2-es, valamint az M4-es metróvonalon közlekedő metrószerelvényeken a külső hőmérséklettől függően automatikusan bekapcsolódott a klímaberendezés. A fővárosi járműállomány modernizálásának és nagyütemű fejlődésének jeleként az idei évben már a fővárosi autóbuszok közel felén, minden új metrószerelvényen, a nagykörúti villamosokon, valamint a hajójáratokon is kellemes, az utcán tapasztalhatónál néhány fokkal enyhébb hőmérsékletű utastérben utazhattok. Kérjük, hogy a nem légkondicionált járatokon nyissatok ablakot, hogy a menetszél biztosítson friss levegőt!”

Az olvasók azonban nem mindegyike örül az intézkedésnek.

Ez mind szép lenne, ha a 45-ös ill. a 276E vonalán felváltva járó buszokon, nem fűtenének. Már a végállomáson amíg áll és süti a nap jól felmelegszik és mikor elindul jön a meglepetés, hogy még fűtenek is. Már most 40 fok van rajta, mi lesz velünk nyáron???

Egy másik olvasó viszont máris megoldotta a problémát, legalábbis tudja, miért fűtés.

Ha fűtenek akkor az azért lehet, mert a busz a végét járja és melegszik a hűtővíz. Ilyenkor vagy maxon megy a fűtés, hogy ne forrjon fel (olyan hamar) vagy felforr és a buszt vontatják az utasok gyalogolnak”.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

 

Kapcsolódó hírek