Az Európai Bizottság a munkahelyekre, a beruházásokra, a migrációra és a biztonságra összpontosító, 2018-ra szóló költségvetési tervezetet mutatott be kedden. Günther Oettinger a költségvetésért, az emberi erőforrásokért és a digitális gazdaságért felelős uniós biztos elmondta, az Európai Uniónak a 2018-ra szóló költségvetési tervezetében rögzített 161 milliárd eurót kitevő kötelezettségvállalásokkal az a célja, hogy több munkahelyet teremtsen - különösen a fiatalok számára -, valamint hogy fellendítse a növekedést és a stratégiai beruházásokat. A kötelezettségvállalások 2017-hez képest 1,4 százalékos emelkedést jelentenek, a kifizetések pedig 145 milliárd eurót tesznek ki, amely az idei évhez képest 8,1 százalékos emelkedést mutat. Ennek oka, hogy a kezdeti lassú indulást követően a 2014-2020-as időszak uniós strukturális és beruházási programjai 2018-ban várhatóan már teljes kapacitáson fognak működni. Az unió fő beruházási eszközét továbbra is a strukturális és beruházási alapok jelentik, amelyek a kutatás és innováció, a közlekedés, a környezetvédelem és a vidékfejlesztés területén támogatják a kis-, és középvállalatokat. Az uniós költségvetés a strukturális és beruházási alapokon keresztül 55,4 milliárd eurót biztosít a régiók és a tagállamok számára, és mintegy 59,6 milliárd eurót a mezőgazdasági termelők és a vidékfejlesztés részére.

Az EU célja, hogy a magánberuházások kiaknázása érdekében okosabban használja fel az új és meglévő pénzügyi forrásokat, és ezáltal támogassa a munkahelyteremtést és fokozza a növekedést. A várakozások szerint az Európai Stratégiai Beruházási Alap (ESBA) ez idáig 194 milliárd eurót mozgósított. A bizottság javaslata szerint 2018-ban további 2 milliárd euróval kell feltölteni az ESBA-garanciaalapot.

Az uniós bizottság Erasmus+ programjának célja, hogy a hallgatók készségeinek és kompetenciáinak fejlesztése, az oktatási, képzési és ifjúsági intézmények és szervezetek minőségfejlesztésének támogatása, valamint, hogy a szakpolitika fejlesztésének előmozdítása révén megvalósítsa az oktatás, a képzés, az ifjúság és a sport területén elfogadott uniós szakpolitikai célkitűzéseket. A 2018-as tervezet erre a célra 2,3 milliárd eurót különít el, amely a 2017-es költségvetéshez képest 9,5 százalékos emelkedést jelent. 2016 végéig hozzávetőleg 1,6 millió fiatal részesült az ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezés által támogatott intézkedések előnyeiből. Noha a kezdeményezés által a legtöbb tagállamban csökkent az ifjúsági munkanélküliségi ráta, továbbra is uniós szintű erőfeszítésre és támogatásra van szükség. A bizottság szerint a célok elérése érdekében 2017-2020-as időszakban további 1,2 milliárd eurót kell fordítani a kezdeményezésre.

Mivel a migráció és a biztonság változatlanul kiemelt fontosságú területek, az uniós bizottság a tervek szerint továbbra is finanszírozza az ezekhez kapcsolódó intézkedések legtöbbjét. Humanitárius támogatást nyújt, megerősíti a külső határok igazgatását, támogatja a leginkább érintett tagállamokat, és további fellépéseket tesz. A bizottság a 2018-as költségvetési tervezetben a migráció és a biztonság területére vonatkozóan 4,1 milliárd eurót irányzott elő, ezzel a 2015-2018-as időszakban ezek a területek huszonkétmilliárd euró összegű uniós finanszírozáshoz jutnak. A költségvetés további forrásokat bocsát rendelkezésre a migráció kiváltó okainak külső kezelésére is azáltal, hogy segítséget nyújt a nagy migrációs áramlásokkal küzdő harmadik országok, például Libanon és Jordánia számára. A költségvetési tervezet emellett azokat az összesen ötszázhatvanmillió euró összegű felajánlásokat is tartalmazza, amelyeket az unió és a társult országok a térségre vonatkozóan tettek a Szíria jövőjének támogatásáról 2017 áprilisában, Brüsszelben rendezett konferencián.

A biztonság területén az uniós finanszírozás középpontjában a megelőző intézkedések állnak majd, különösen a súlyos és szervezett bűnözés terén. Az intézkedések kiterjednek a tagállami bűnüldöző hatóságok közötti koordináció és együttműködés fokozására, az unió külső határain a biztonság megerősítésére, valamint a tagállamok támogatására a terrorizmus és a kiberbűnözés elleni küzdelemben. A bizottság 2017-ben úgynevezett előkészítő intézkedést indított az uniós finanszírozású védelmi kutatásra. A költségvetés a 2017-2019-es időszakra összesen kilencvenmillió eurót tartalmaz az innovatív védelmi technológiák és termékek területén folytatott kutatási együttműködés finanszírozására.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!