Biciklis játszótér épül Bécsben

iho/zöldút   ·   2019.02.05. 10:43
400px_biciklis_jatszoter

Az osztrák főváros új városrészében, Seestadt Aspernben dán mintára épül meg Bécs első biciklis játszótere. Az ezer négyzetméteres területet 2021-ben vehetik birtokba a jövő kerékpárosai.

A KRESZ-parkoktól merőben eltérő játszótéren a gyerekek anélkül tanulnak meg egyre biztosabban biciklizni, hogy feltűnne nekik: éppen a kerekezést gyakorolják. A különböző pályákon olyan akadályokon kell majd átkerekezniük, amelyekkel a való életben is találkoznak: kockakövön, villamossínen, járdaszegélyen. Szlalomoznak, felfestéseket követnek, villamossínen mennek át, mindezt úgy, hogy csak egymásra kell figyelniük, a közlekedési szabályokra egyelőre még nem. A játszótér célja ugyanis, hogy a városi gyerekek biztonságos körülmények között tanulhassanak meg biciklizni, hogy később már minden figyelmüket a közlekedésre fordíthassák.

Biciklis játszótér épül Bécsben, ahol a gyerekek ügyességi feladatok során sajátíthatják el a biztonságos közlekedést. A felvételen a játszótér prototípusának egy részlete látható

Az elsősorban a 2-12 éves gyerekeknek szánt játszótéren a fix pályák mellett lesz egy olyan szabad terület is, ahol játékokat lehet tartani, illetve felkészítő foglalkozásokat a kerékpáros vizsgára. A játszótéren adott időszakokban képzett trénerek segítik a gyerekeket, akik akár meg is tanítják őket biciklizni. Egyre gyakoribb probléma ugyanis, hogy a szülőknek nincs idejük arra, hogy megtanítsák csemetéjüket bringázni, és nem is tartják szükségesnek. Éppen ezért a játszótéren biciklit és bukósisakot is lehet majd kölcsönözni, hogy az is megtanulhasson bringázni, akinek nincs saját kerékpárja.

A játszótér koncepcióját Alec Hager dolgozta ki, akit szakmai körökben többek között az osztrák „Biciklizz a munkába” akció szervezőjeként tartanak nyilván. A koppenhágai „Cykellegebanen” mintájára megálmodott játszótér tavaly a Bécsi Gazdasági Ügynökség „Gyerekek! Gyerekek!” című ötletpályázatán két díjat is elnyert, majd az Osztrák Közlekedési Klub Mobilitási díját is megszerezte. A projekt együttműködő partnere a Grip Architekten építésziroda.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek