Bizonyos jóslatok: az IAG-British is pesszimista

iho   ·   2019.11.10. 12:00
cim2

Európa nagy társaságai ezekben a hetekben tekintik át az idei eddigi számokat és próbálják felmérni a trendeket, ennek alapján döntenek a következő évek fejlesztéseiről. Ebben a sorban az Air France főnöke, mint tegnapi cikkünk jelezte, elsősorban a keskenytörzsű flotta fejlesztéséről beszélt, miközben a társaság  a legnagyobb, A380-as kétszintes négyhajtóműveseit 2022-ig ki akarják vonni a forgalomból. A British Airways azonban a jelek szerint hosszabban kitart a típus mellett, viszont, ami mindkét nagy cég esetében közös elhatározásának tűnik, az a kapacitásoknak, pontosabban a kapacitások növekedésének a visszafogása a következő években.

Willie Walsh, az IAG-csoport (British Airways, Iberia, Vueling, Aer Lingus) vezérigazgatója szerint a 2023-ig szóló teljesítmény-növekedési tervet utaskilométerben számolva hat százalékról csaknem a felére, 3,4 százalékra kell csökkenteni. A bevételek bővülése az eredeti tervekhez képest két százalékkal csökkenne, ezek a számok egyébként pénteken a British-részvények három százalékos esését okozták a tőzsdén.

(fotó: British Airways)

Növekedés tehát továbbra is várható, de nem az eddig megszokott dinamikával: a papírok értékének csökkenése nyilván összefüggött a kabinszemélyzet egy részének múlt héten zajlott sztrájkjával, de Willie Walsh elsősorban a világgazdaság jövő évre valószínű további bizonytalanságaival magyarázta a pesszimistább kilátásokat, amikhez az iparág különbejáratú problémái is erősen hozzájárulnak: a kemény konkurencia, a jegyárak és így a bevételek árháborúja, és – a várható forgalmi adatokhoz képest különösen feltűnő – túlkapacitás, vagyis az új beszerzésű gépek, a férőhelyek számának túlzott emelkedése.

Willie Walsh számai érdekes kombinációkra adtak alkalmat, hiszen az IAG-vezér nem beszélt konkrétan arról, hogyan érinti a bővítés visszafogása a különböző típusokat, de bizonyos jelekből arra lehet következtetni, írják a lapok, hogy a franciákkal ellentétben, a British a legnagyobb befogadóképességű Airbusokat a következő évtized végéig mindenképp forgalomban tartja.

(fotó: Airbus)

Erre utal ugyanis a cég múlt hét végén tartott tőkepiaci konferenciáján, hogy az egyik prezentáció szerint a társaság új prémium-osztályát éppenséggel az összes típusához képest legkésőbb, 2003-ban kezdi kialakítani az óriásgépeken, többségükben 2025-ben történik az átépítés. Ahhoz, hogy a Club Suite  behozza a befektetést, legalább három-ötéves üzemeltetés szükséges, vagyis a British 380-asok legkorábban 2030-ban kerülhetnek kivonásra.

Mint ismert, az európai gyártó már bejelentette a gyártás leállítását, a program végét, miután az utolsó fix rendelésű (Emirates) példányok várhatóan 2022-ben elkészülnek. Willie Walsh korábban úgy nyilatkozott, hogy ő nagyon is elégedett az óriásgépekkel a British flottájában, de további példányok beszerzéséhez a gépek árát túl magasnak tartotta. Tavalyi adat szerint egy új A380-as listaára 440 millió dollár (idén az Airbus már nem ad ki hivatalos áradatokat). Használt példányok már megjelentek ugyan a piacon, de a korosabb gépek megvásárlása és költséges átépítése a British Airways kívánalmai szerint nem tűnik gazdaságosnak.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek