Biztonságiak sztrájkja, káosz Németországban

iho   ·   2015.02.09. 12:22
cim

Óránkénti bérük két és fél eurónyi emelését követelik három német repülőtér biztonsági alkalmazottai. Hamburg, Hannover és Stuttgart légikikötője, ha nem is bénult meg teljesen, de hatalmas a káosz, a hamburgi reptér szóvivője katasztrofálisnak minősítette a helyzetet.

A járatok egynegyedét mondták le a légitársaságok, hatalmas sorok kígyóznak a terminálokon, Hamburgban egy időre a rendőrségnek kellett lezárnia az indulási csarnokot.

Valamennyi érintett légitársaság arra kéri utasait, próbáljanak korábban megjelenni indulás előtt, hogy a csökkentett személyzetű biztonsági ellenőrzés ellenére elérjék a járatukat, de érdeklődjenek előre, egyáltalán létezik-e még a járatuk, vagy törölték. Utóbbi esetben természetesen jár a visszatérítés az utasoknak.

A sztrájkot ismét a Ver.di német légiközlekedési szakszervezet hirdette meg, igaz, a munkabeszüntetés nemcsak a reptéri, hanem az erőműveket és katonai létesítményeket őrző polgári biztonsági szolgálatok embereinek bérkövetelését is támogatja.

A Budapest Airport honlapján Hamburgból a Germanwings 12.40-es járata mellett szerepel a „törölve” jelzés. Ugyanennek a társaságnak az esti stuttgarti járata még megérkezhet, de késére biztosan kell számítani. A reggeli stuttgarti Germanwings-gép negyvenhárom perces késéssel érkezett.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek