Boeing 797-es: egy lépéssel közelebb!

iho   ·   2017.09.26. 13:45
cim

Program még nincs, programiroda már van, akkor talán repülőgép is lesz belőle: a nemzetközi repülési sajtó azonnal felfigyelt a Reuters hírére, miszerint a Boeing irodát nyitott a „lehetséges” MOM (Middle of the Market) illetve újabb nevén NMA (New Mid-sized Airplane, legújabban New Mid-market Airplane), de egyre sűrűbben Boeing 797-esként emlegetett típusa ügyeinek intézésére. A közlemény nem tér ki arra, hogy az iroda tevékenysége mit fed pontosan, már esetleg a koncepció véglegesítését, vagy a felhasználókkal zajló tárgyalások koordinálását. Azonban minden jel arra mutat, az iroda indítása különösen, hogy az amerikai gyártó lassan elszánja magát  annak a teljesen új repülőgépnek a megalkotására, amit egyfelől úgy szoktak jellemezni, mint a rendkívül sikeres keskenytörzsű 757-es utódját, másfelől, mint azt a típust, amely kitölti a mai keskenytörzsűek – a Boeing esetében a 737 MAX – és a legkisebb szélestörzsűek, például a 787-8 között.

Feltehetően a következő évtized egyik, ha nem a legfontosabb vállalkozásáról lenne szó a légiközlekedés frontján. Mint erről többször írtunk, sok légitársaság erősen kötődik ahhoz a Boeing-típushoz, a 757-eshez, amelynek már jó néhány éve leállt a gyártása, de amely ma is több száz példányban dolgozik, olyan közepes vagy annál hosszabb vonalakon, például az Észak-Amerika keleti partvidéke és Európa közti légi forgalomban, amelyeken nincs akkora utas-sűrűség, mint amit a kétfolyosós típusok szállítanának, de van annyi utas, hogy a vonal üzemeltetése nagyon is kifizetődő legyen – egy kisebb géppel.

A neten keringő fantáziarajzok egyike...

A mostani időkben az egyik megoldás (757-esek és 767-esek egyre kevésbé gazdaságos repültetése mellett) láthatóan a most használatos egyfolyosós típusok beállítása az ilyen feladatokra, mint a 737-es és a 320-as gépcsalád leghosszabb törzsű és leginkább a modernizált változatai. De ezeknek a gépeknek is megvannak a maguk korlátai, hatótávolságban, kapacitásban. Jellemző, hogy az egyik légitársaság, amely élénk érdeklődést mutat a 797-es iránt, az a Norwegian, amely most 787-esekkel és MAX-okkal repül Európából Amerikába.

A Boeing számára évek óta érzékelhető a nyomás sok légitársaság felől ennek a hiányzó kategóriának a betöltésére. Volt idő, amikor sokan azt mondták, hogy a 757-es legjobb utódja a 757-es lenne, vagyis újra kellene indítani a gyártását. De hamar belátható, hogy a felhasználók számára fontos lenne ennek a kategóriának egy igazán modern, a friss technológiák révén (kompozitok, fly-by-wire, takarékosabb hajtóművek, stb) könnyebb, alacsonyabb költséggel üzemeltethető, gazdaságosabb konstrukcióval való betöltése.

...és egy másik elképzelés, egyiket sem a Boeing adta közre

A Boeing kemény tárgyalásokban áll a lehetséges vevőkkel, nem kevesebb mint 57 légitársasággal a (nevezzük mi is így az egyszerűség kedvéért) 797-esről, amelyről egyelőre azt lehet tudni, hogy 220-270 személyes lenne, 9000 kilométer körüli hatótávolsággal. A Seattle Times, amely érthetően jól informált a Boeing ügyeiben, a gép gyakorlati hatótávolságára és az egyik, nem túl sok utast számláló, de szóba jöhető vonalra épp a Washington-Budapest repülést hozza példaként…

Még arról sem tudni biztosat, hogy a gép széles- vagy keskenytörzsű lenne, esetleg, ami ugyancsak szóba került állítólag, a mai kör-keresztmetszet helyett lapított ovális törzsformával épülne. Az biztos, hogy a 737-esek és a 757-esek által is tovább éltetett, az ötvenes évek óta gyakorlatilag állandó keskenytörzsű kialakítás már nem lehet kielégítő az NMA számára. Új kompozit szárnyakról lehet tudni, és az is biztos, hogy a lehetséges hajtóműgyártók (GE, P&W, RR) már ugyancsak intenzíven foglalkoznak a géphez alkalmazható, 20-25 tonna tolóerejű új hajtóművel is.

A 757-es hatótávolsága és kapacitása, de a modern technológia bázisán

A programiroda beindítása összefügghet azzal, hogy közeledik két fontos repülőszalon, mindkettő helyszíne lehetne a 797-es programindítás bejelentésének (sokan ezt már a nyári párizsi szalonra várták), és mindkettő a jövendő típus egyik legnagyobb lehetséges piacát reprezentálja: februárban lesz a szingapúri, de ami még közelebbi, novemberben a dubai nagy nemzetközi gyülekezet. A Boeing kereskedelmi repülőgépeket építő divíziójának elnöke, Kevin McAllister a maga részéről hangsúlyozza, ez még mindig nem jelent hivatalos programnyitást, de ő is úgy fogalmaz: egy lépéssel közelebb van a cég az NMA döntéshez.

Még egy érdekesség: az iroda kinevezett vezetője Mark Jenks, aki eddig a 787-es programját vezette. Tehát valóban komolyan lehet venni a fejleményt, ha a Boeingnak ez a kulcspozícióban lévő főnöke fogja irányítani a dolgokat, aki persze egy esetleges meghirdetéstől nyilván magának a fejlesztési programnak is az irányítója lehet.

Ha egy társaság ma a MAX-okkal repül transzatlanti járatokat, holnap 797-esben gondolkodhat...

A kinevezés a maga módján azt is jelzi, hogy a Boeing egyik legnehezebben felpörgő programja, a Dreamlineré, most már a gyártásban is sínre került, és aki kemény lépéseivel sínre tette, az szembenézhet a következő kihívással. Még egy tanulság: ha valaki a 787-es felől jön a 797-es megalkotásának folyamatát levezényelni, nyilván tisztában van azzal, hogyan lehet elkerülni a buktatókat, amelyek a Dreamliner, az Álomgép fejlesztését, de főképp gyártásának korai korszakát, rémálommá változtatták a Boeing számára.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.