Boeing: jogászi csapatépítés

iho/repülés   ·   2019.05.03. 15:00
boeing_jogasz0

Az elhangzott bejelentés értelmében a vállalat jogi csapatának eddigi vezetője, Michael Luttig egy új, frissen kialakított pozícióba távozik. A jogász ezentúl jogi szakmai vezetőként és vezető tanácsadóként kizárólag a MAX-ügyre fog koncentrálni, Dennis Muillenburg elnök-vezérigazgatót és a Boeing igazgatótanácsát segítve. Helyét Brett Gerry, a japán piacért felelős igazgató veszi át.

A 2018 októberi indonéziai, majd márciusi etióp katasztrófákat követően még egyetlen hivatalos vizsgálat sem zárult le még, így nem tudni, hogy milyen szerepet játszott a Boeing 737 MAX 8 repülőgép-típus, illetve annak a hírekben sokat szereplő, a gép irányítását bizonyos repülési helyzetekben alapvetően befolyásoló MCAS rendszere. Ennek ellenére az már szinte bizonyos, hogy a vállalat sokszázmilliós vagy akár milliárdos téttel járó kártérítési eljárások elé nézhet az Amerikai Egyesült Államokban, illetve – Az érintett országok repülésügyi hatóságai szakértői vizsgálatainak eredményétől függően – akár büntetőeljárások is várhatnak a cégre.

Ennek megfelelően a Boeing-hoz 2006-ban jogi vezetőként érkezett Michael Luttig feladata lesz a minden bizonnyal jelentős erőket felsorakoztató jogi „védőerők” felkészítése, irányítása, illetve a várható baleseti vizsgálati jegyzőkönyvek jelentette helyzet jogi kezelése, a Boeing cégvezetésének és részvényesei érdekeinek védelme.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.