Boldog születésnapot, 29-es!

iho/vasút   ·   2019.06.30. 15:50
bivaly_tapolca00

Kelenföldről indult a menet, Füreden, Révfülöpön, Badacsonytomajban és Tapolcán várták a kirándulókat ünnepi műsorral, de minimum polgármesteri köszöntővel. Ezen kívül még Szabadbattyánban állt meg oda-vissza vízért a vonat. Máthé Zoltán Ábrahámhegynél és Tapolcán fényképezte a szerelvényt.

424-es gőzmozdony által vontatott nosztalgiavonat közlekedik Budapestről a Balaton északi partjára a Székesfehérvár-Tapolca vasútvonal átadásának 110. évfordulója alkalmából Ábrahámhegynél 2019. június 29-én (fotók: MTI/Máthé Zoltán)

Ismert, a 117 kilométeres vonalat 1907-ben kezdték építeni, tizenkilenc hónap alatt el is készültek vele. A forgalom 1909. július 1-jén indulhatott meg az északi parton. Egyelőre még dízelezünk, ám ez lassan változhat, hiszen lassan egy éve megírtuk, „A Vasútvill Kft. és az R-Kord Kft. alkotta ÉB 2018 Konzorcium nettó 23 milliárd 50 millió forintért végezheti el az észak-balatoni vasútvonal részleges villamosításának és a kapcsolódó fejlesztéseknek a munkálatait. Ez az összeg ugyan 920 millió forinttal több az eredetileg kalkuláltnál, ám a másik két pályázó (a Swietelsky Vasúttechnika Kft., illetve a Dömper Kft. és a Subterra-Raab Kft. alkotta DS Konzorcium) ajánlata 65 millió, illetve 43 millió forinttal még ezt is meghaladta.

A TED-en a napokban megjelent hirdetmény szerint a szerződést július 4-én kötötték meg, tehát az eljárás eredményes volt, a NIF Zrt. kipótolja közel egymilliárd forinttal a villamosításra szánt keretet. Mint emlékezhetünk, a nemzeti infrastruktúra-fejlesztő a beruházást a »központi régión kívüli városi és elővárosi közlekedés« című fejezetbe sorolta be, hogy megkaphassa az EU pénzügyi támogatását a projektre, így az is lehet, hogy az euróban megítélt eredeti összeg a rosszabb árfolyam miatt így is kiadja a különbözetet.”

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek